1976.
november 23-án születtem Miskolcon. Az általános iskola
elvégzése után a Szemere Bertalan Szakképző és Művészeti
Középiskolában autószerelőként folytattam tanulmányaimat.
Tagja lettem a Pécsi Sándor Guruló Színháznak, s ez gyökeresen
megváltoztatta az életemet.
Beiratkoztam a Földes Ferenc Gimnázium levelező tagozatára,
de tanulmányaimat meg kellett szakítanom: 1995-1996-ig sorkatonai
szolgálatot teljesítettem a Zrínyi Miklós Katonai Akadémián.
1997-ben felvételt nyertem a Miskolci Nemzeti Színház Tanodájába.
Ezzel egy időben jelentkeztem a Herman Ottó Gimnáziumba,
és a tanoda mellett leérettségiztem. 2000. nyarán gyakorlati
segédszínész vizsgát tettem, amit 2003. februárjában az
elméleti vizsga követett. 2003. márciusában sikeres gyakorlati
színészmesterség-vizsga teljesítése után kaptam meg színészi
képesítésemet. A 2000-2001-es évadtól vagyok a Miskolci
Nemzeti Színház tagja.
Szerepeim:
Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde (Duzzogh)
Fazekas Mihály - Móricz Zsigmond: Lúdas Matyi (Öregbíró)
A.A.Milne: Micimackó (Bagoly)
Eisemann - Zágon - Somogyi: Fekete Péter (boy, sofőr)
Regiald Rose: Tizenkét dühös ember (7. esküdt)
Szilágyi - Zerkovitz: Csókos asszony (Gróf Málnai Ricsi)
Shakespeare: Vízkereszt (Curio)
Lehár Ferenc: A mosoly országa
Csajkovszkij: Csipkerózsika
Erkel Ferenc: Bánk bán
Molnár Ferenc: Üvegcipő
Lévai - Kunce: Elisabeth
Giuseppe Verdi: Rigoletto
Szírmai - Gábor: Mágnás Miska
Webber - Rice: Jézus Krisztus Szupersztár
Webber - Rice: Evita
Nyári Színház:Vaszari - Szenes - Fényes: Az ördög nem alszik
(Tom, bakter)
Kálmán Imre: Marica
grófnő (Báró Zsupán Kálmán)

Csongor és Tünde