Főoldal
A színház története
Kalandozás az épületben
Mennybéli páholy
Támogatóink
Partnereink
Miskolci Páholy
Műszaki paraméterek
Megközelítés
Kapcsolat
Vendégkönyv
Fórum
Képeslap
Webkamera
Színházi Esték
Nyári Színház
Színészmúzeum
Új Holnap
Makay Sándor karikatúrái
Állásajánlatok
Archívum
 
     

Színházi Esték - 56. szám

Részletek a tartalomból

 

Emberek és fények
(részlet a George-t alakító Mihályfi Balázs és a Lennie-t
alakító Hunyadkürti Istvánnal készült beszélgetésből)

 

Színházi Esték: Egy ilyen különleges páros eljátszásakor talán még inkább igaz, hogy a színészek nagyon egymásra vannak utalva.

Mihályfi Balázs: Ilyen szempontból nem különbözik ez a darab a többitől. Minden szerep halálugrás. Mint a légtornászoknál: ott is halálosan meg kell bízni a másikban. Itt "végzetes" lehet, ha nem kapok végszót, ha nem azt csinálja a társam, amit addig.
De az a profizmus, vagy úgy is mondhatom, az a dolgunk: megbízhatóan működjünk együtt
a színpadon.

Hunyadkürti István: Attól persze, hogy a színpadon a két figura, George és Lennie szorosan egymásra van utalva.

M. B.: .attól én még nem alszom ott nála, nem szeretjük jobban egymást.

 


Mihályfi Balázs és
Hunyadkürti István

H. I.: De, jobban szeretjük egymást. Hiszen most dolgozunk először együtt, most kezdjük megismerni a másikat.

Sz. E.: Jó ez a légtornász-hasonlat: viszont ott van biztosítókötél.

M. B.: Hát itt nincs. Itt kizárólag egymásra vagyunk utalva.

H. I.: De nem csak mi ketten, hanem az összes színész, a technika, a műszak, a súgó, az ügyelő, a világosító, a színházban mindenki.

Sz. E.: A darab szereplői is nagy egymásrautaltságban dolgoznak a 30-as évek Kaliforniájában, azon a farmon, még sincs közöttük valódi kapcsolat.

M. B.: Igen, alapvetően erről szól a darab: milyen üres a világ, mindenki milyen egyedül van. Azt hiszem, ezért aktuális, hogy eljátsszuk, mert ez ma sincs másképp. A Lennie és George között létező - vagy talán csak a megszokás által vezérelt - kapcsolat lehet egy kis fény az éjszakában.

(az interjút Csörnök Mariann készítette)

 

A szeretet paradoxona
(részlet Tordy Géza rendező gondolataiból)

 

Az Egerek és emberek Steinbeck korában éppolyan érvényes volt, mint ma. Egyszerű emberek története ez, bármely munkásszálláson megtörténhet

- Amerikában, Magyarországon, mindegy.

"Alig valaki megy kettesével. Én, mondjuk, alig valakit láttam - mondja az egyik szereplő a két barátról, George-ról és Lennie-ről.


Mihályfi Balázs és Tordy Géza

- Napszámnál tudod, hogy van. Jönnek, megkapják az ágyat, lehúznak egy hónapot, mennek tovább. Nem foglalkoznak senkivel. Szóval azért fura. Egy ilyen lökött, meg egy ilyen okos." Miről is szól ez az idézet? Az emberi önzésről. A totális emberi önzésről. S nem arról van szó, hogy a gazdasági körülmények (az 1930-as évek gazdasági válsága Amerikában), az élet neheze (a napszámos lét gyötrelme, kilátástalanága) az, amitől önzővé válnak az emberek. Nem. Hanem ilyen az ember.

(Lejegyezte: Kornya István)

Furcsa pár, de nem lehetetlen
(részlet a Szervét Tibor rendezővel készült beszélgetésből)

 

- Miskolcon elsősorban színészként ismertük meg, majd közel három éve Neil Simon Mezítláb a parkban című vígjátékának rendezőjeként tért vissza egykori színházába. Közben volt ugyan a Jean Anouilh-rendezése, a Colombe a Budapesti Kamaraszínházban, de újra Neil Simon, és ismét könnyed vígjáték. Nem fél a skatulyától? Szervét Tibor a Neil Simon-rendező!

- Ez azért túlzás! Attól még, hogy háromévenként rendezek valakitől valamit, nem fenyeget a beskatulyázás veszélye. Bár nem is lenne olyan nagy sértés, ha egyszer majd azt mondanák:


Seres Ildikó és Müller Júlia
a Furcsa pár női változatának
két főszereplője

Neil Simon-rendező, vagy hogy az amerikai vígjátékok szakértője vagyok! Igaz, nincsenek ilyen ambícióim, de azért ne feledjük, annak ellenére, hogy nagyon jól megírt művekről van szó, egyáltalán nem könnyű őket színpadra állítani. Vigyázni kell arra, hogy minden pontosan működjön, minden poén a helyén legyen, és nagyon fontos, hogy hiteles emberi történeteket kapjon a néző, és ne holmi felszínes jópofáskodással próbáljuk meg elszórakoztatni.

(az interjút Filip Gabriella készítette)

A tavasz ökle
(részlet Vörös István tárcanovellájából)

Ha lennél szíves és átadnád a helyemet. Nem veszed észre, hogy sminkelnem kell? Monodrámára készülünk Menzellel. Fél óra múlva ő is itt lesz. Kisminkelve próbálsz?, kérdeztem volna, ha tudom, hogy van ez csehül. Föltápászkodtam a székéről, és közben megértettem, hogy ez az egész jelenet most nekem szól, talán nem is fog próbálni ma, bejött valamiért, Menzel pedig már rég nincs is abban a színházban. Azaz dehogy szól nekem, annak a színésznek, akivel hasonlítunk egymásra, és aki csakugyan szép kis alak lehet.

Senkim sincs Prágában, mondtam a tényeknek megfelelően. Maga mellé húzott, akkor bizonyíts, súgta. A cseh savanyú hal szaga csapott meg, a fejemet már bele is nyomta ebbe a bödönbe, két napja nem mosakodtam, ahogy te szereted, suttogta, kábult voltam a meglepetéstől, a nő tíz évvel lehetett idősebb nálam. Szerencsére nem kellett sokáig a mélyben időznöm, kiemelt, és rögtön lekevert egy pofont. Aztán hozzám érintette a száját és olyan erővel kezdett magába szívni, hogy azt hittem, a huzat egészben besodor a gyomrába.

Hát ti meg mit csináltok?, hangzott föl az ajtóból. A lehető legrosszabb történt meg, amire számítani lehet egy színházban. Megpillantottam a hasonmásomat. Ez meg ki?, nézett rám idegesen a nő. Nem ismersz meg?, bömbölte a cseh színész, aki már ilyenkor részeg volt.

Nem, mondta a nő.
 

 

 
<-vissza | lap tetejére ->