Színházi Esték - 48. szám

Tartalom:

Részlet Dürrenmatt egyik interjújából

"A nehézség egy színésznő számára, ha a színpadon idős asszonyt kell játszania, mindig az, hogy hihetővé kell tennie a múltját. Az "öreg hölgynek" nemcsak azt kell elhinnünk, hogy igazi multimilliomos, annak is hihetőnek kell lennie, hogy egy asszony, aki a kuplerájból jött. Méghozzá dacból ment a bordélyba. Prostituált lett, mert a bíróság prostituáltnak minősítette. Ezt a dacot és ezt sorsot nem lehet a színpadon közelebbről indokolni. Ez a karakter. Van ebben számomra valami kísértetiesen nagyszabású, hogy valaki bosszúból azzá lesz, amivé a társadalom megbélyegzi, és azt aztán nagyban csinálja." (1980)

* * *

Bors néni

Az évad első bemutatója a gyerekeké volt. Novák János rendező a vele készült interjúban a gyerekekről és a gyerekszínházakról szólt:

".amikor a Bors néni ben Lackó életében először megy vásárolni, és nem meri megkérdezni, hol van a bors, majd ijedtében kiborítja az egészet - ezt igazi drámaként éli át. A felnőttnek maximum picike kellemetlenség, de a gyereknek az, hogy a felnőtt világban helyt kell állnia, nehéz feladat. És ha ezt a nagyon pici történetet Nemes Nagy Ágnes komolyan tudta elmesélni, és mi komolyan tudjuk eljátszani, akkor ez nem kisebb dráma, mint Hamleté. Emberi kérdés: hogy hogyan találom meg a társadalomban a helyemet? A Bors néni talán ebből a szempontból jelentett áttörést, felnőttként vettük komolyan az együttjátszást - és ez lehetőség volt arra is, hogy a felnőtt lemondjon rövid időre arról, hogy a gyereket neki nevelni kell, mert ha rosszul viselkedik, az őrá rossz fényt vet.

- És lemondanak róla?

- Kisebb-nagyobb lelki tusa árán általában igen. Persze ez nem megy mindenkinek elsőre, de erről nem a Bors néni tehet, hanem sokkal inkább a társadalom."

* * *

Egressy Zoltán: Portugál

A szerző így ír a bemutató kapcsán a portugál feelingről: "A portugál bizony jelző akar lenni, mégpedig egy érzés jelzője. Az érzés neve: saudade . Ez olyannyira portugál dolog, hogy igazából nem is érthető annak, aki nem portugál. Próbálják, próbálják fordítani, magyarra úgy szokták, hogy mélabú, esetleg elvágyódás, szomorúság, hiány - egyik sem az igazi. Az érzés ugyanis összetett. A portugálokat akkor önti el, amikor esténként kiülnek az Atlanti-óceán partjára, és nézik, ahogy lemegy a nap. Így aztán elmondható, hogy a saudade vélhetően a tengerparti portugálok érzése.

Ha az ember (aki nem portugál) odautazik, és este kiül az Atlanti-óceán partjára, nézni, ahogy lemegy a nap, tényleg történik valami a melle mögött. Ha nézi egy darabig azt a nagy vizet, hallgatja a robajt, amivel a hullámok partot érnek, valamit megsejt a világ végéből, meg abból is, hogy milyen picike. Esetleg abból, hogy mi az a végtelen.

* * *

Életszükséglet - beszélgetés Heller Ágnes filozófussal

"Filozófus vagyok, tehát az értelmezéssel tényleg vigyáznom kell! Abban a pillanatban ugyanis, ha úgy nézek egy színdarabot, hogy értelmezni fogom, már máshogy nézem: úgy, mint a leendő értelmezés tárgyát. Ám az ember életében kell maradnia valaminek, ami fontos, a viszonya hozzá ugyanakkor spontán és naiv. És a színpadhoz egész életben szerettem volna megőrizni naiv viszonyomat, hogy sírhassak és nevethessek, hogy örüljek, ha részese lehetek egy-egy nagy pillanatnak."