Repertoár

LÁTATLAN TALÁLKOZÁSOK

színlap - a szerző -  szerző a művéről - az ihlető
- a rendező - a vak - képgaléria

Sorspuzzle
Lévay Adina rendező

Kizárólag kortárs szerzők darabjait rendezi. Hogy miért? Hát azért, mert ők éppúgy szeretnek kísérletezni, ahogyan én is - válaszolja Lévay Adina, aki ezúttal egy olyan művet állít színre, amelyet Európában eddig még nem játszottak. A Miamiban élő argentin Mario Diament Látatlan találkozások című darabját a szintén argentin író, Jorge Luis Borges személye, vaksága és a párhuzamos világokról szóló elmélete ihlette.

- Romániából '90-ben előtt települt át Magyarországra, rendezői diplomáját viszont egy londoni iskolában szerezte 2000-ben. Azóta itthon rendez. Miért járta be ezt a hosszú utat?

- Aradon születtem, román az anyanyelvem, ezenkívül magyarul, angolul beszélek. Amikor elhatároztam, hogy rendező akarok lenni, akkor e három "nyelv" közül választhattam. Mehettem volna természetesen Bukarestbe, ahol felnőttem. De az a világ már nagyon távoli volt nekem. Romániában '89-ben államcsíny is, forradalom is volt, és az emberek nem tudták, mi lesz velük. Olyan volt a főváros, az egész ország, mint egy kamasz: még nem tudja, fiú-e vagy lány, az arca pattanásos, az élete zűrös, a jövője bizonytalan. Úgy éreztem, hogy nem erre van szükségem. Nem vágytam

Bősze György, Duró Gábor dramaturg, Lévay Adina rendező és Szirbik Bernadett

vissza. Budapest pedig nem volt elég izgalmas. Az interneten kezdtem lehetőségeket keresgélni, és rábukkantam London két igazán jó iskolájára. A Royal Academy of Dramatic Arts inkább klasszikus képzést ad, a Central School of Speech and Drama pedig úgy hirdette magát, hogy náluk megtanulhatom a szakmát, és különféle kortárs színházi törekvéseket is megismerhetek. Ez az! - gondoltam. Fel is vettek elsőre.

- Nem véletlen tehát, hogy eddig csupa kortárs darabot rendezett, mint például Sarah Kane 4.48 pszichózis, Jon Fosse Őszi álom vagy Mark Ravenhill Shopping and fucking című drámáját.

- Londonban még a klasszikus szövegek esetében is sokat kísérleteztünk. A kortárs darabok pedig nagy kihívást jelentenek rendezőnek, színésznek egyaránt. Azok, akik ma színdarabot írnak, feszegetik a határokat, másféle dramaturgiákat próbálnak. Az elődökhöz képest minden generáció új utakat akar bejárni. És mivel én is szeretek kísérletezni, szívesen veszem alapanyagul az ő kísérleteiket.

- Egy-egy sokszor megrendezett, klasszikus darab esetében könnyen nagy elődök epigonjává válhat a fiatal rendező?

- Ó, én nem az összehasonlítástól félek! Inkább arra gondolok, hogy nagyon meg kell fontolni, hogy mit lehet még kihozni egy olyan szövegből, amit már annyit és annyian facsartak. De ez nem azt jelenti, hogy ne érdekelnének a klasszikusok. Nagy kedvencem például Shakespeare-től a Szentivánéji álom, amit már olyan sokan megrendeztek fantasztikusan, érdekesen és csapnivalóan. Ezért aztán, amíg nem jut eszembe róla valami kivételes vagy érdekes, miért rendezném meg? Persze azért nagyon foglalkoztat, hogy mit kezdenék vele, ha majd egyszer módomban áll színre vinni. De amióta 2000-ben végeztem, mindig találtam olyan izgalmas kortárs darabot is, amelyekkel nálunk még senki sem dolgozott.

Rendezői példány

- A Látatlan találkozások például ilyen: Buenos Airesben és Miamiban játszották, de Európában még nem. Bonyolult és sokrétegű az argentin Mario Diament darabja. - A vak író egy Buenos Aires-i park egyik padján üldögél. Arra jár egy férfi, leül mellé, és rövid beszélgetés után elmeséli az életét az írónak. Innen kezdődnek a bonyodalmak: a férfi történetének a szereplői - a férfi felesége, a férfi szerelme és annak az anyja - mind kapcsolatba kerülnek egymással is. Az első véletlen találkozást

követő többi során kiderül: ez az öt sorsegymással összekapcsolódik és párhuzamosan halad. Végül visszaérünk az íróhoz, aki a történet főszereplőjévé válik azáltal is, hogy kiderül. próbálom úgy elmondani a történetet, hogy közben ne áruljak el sokat, mert egyfelől pont az adja meg a darab érdekességét, ahogyan a különböző sorsok összekapcsolódnak, akár egy puzzle darabkái.

Az interjút Kornya István készítette
Az interjú teljes terjedelmében a Színházi Esték 66. számában olvasható