Repertoár
LÁTATLAN TALÁLKOZÁSOK
színlap - a szerző - szerző a művéről - az ihlető
- a rendező - a vak - képgaléria
MARIO DIAMENT
A Látatlan találkozásokról
Ez a darab szenvedélyekről szól. Olyan szenvedélyekről, amelyeket véletlenül bekövetkező találkozások hívnak életre. A történetek metszéspontjában egy vak, a San Martín tér egyik padján üldögélő író áll. A figurát Jorge Luis Borges személyiségének és bizonyos elgondolásainak jellegzetes vonásai ihlették, de ennek ellenére - s ezzel minden bizonnyal maga Borges is egyetértene - inkább csak halvány utalásról, nem az író valódi képmásáról van szó.
 |
Borges, Bioy Casares mellett, egyike volt azoknak, akik már a 40-es évek elején először vetették fel a párhuzamos világok létezésének lehetőségét. Ez azonban mindkettőjük számára sokkal inkább a képzelet egyfajta játékát jelentette, olyan irodalmi eszközt, amely nyugtalanító távlatokat nyitott előttük. Pár évvel ezelőtt, amikor a kvantumfizika főbb elméleteiről olvastam, rádöbbentem, hogy a Borges által elgondolt feltevések közül ma néhány komoly tudományos hipotézis tárgya. |
Hugh Everett, 1930-ban született amerikai fizikus fogalmazta meg elsőként a párhuzamos univerzumok létezésének lehetőségéről szóló elméletet. Everett 1957-ben fejtette ki tézisét, amelynek eredetileg A relativitás állapotának értelmezése a kvantum-mechanikában címet adta. Egy másik fizikus, John Wheeler később átkeresztelte, tőle származik a ma ismert "párhuzamos világok elmélete" kifejezés.
E szerint az elmélet szerint a valóság több, egymással párhuzamosan létező univerzumból áll, s ezekben ugyanazok a fizikai törvények és állandók érvényesek, csak mindegyikben más-más állapotban öltenek formát. Ezekből az inspiráló feltevésekből kiindulva fogtam neki a Látatlan találkozások megírásának. Kezdetben csak annyit tudtam a cselekményről, hogy egy öreg, vak íróról szól, aki egy téren egy padon ül, s akihez odamegy egy ismeretlen ember, hogy elmesélje neki az életét. A történetben azonban volt néhány olyan kulcsfontosságú elem, amely, akár egy puzzle, fokozatosan összeállt, és végül kapcsolatot teremtett a több, látszólag nem összefüggő világ között. A Látatlan találkozások angol nyelvű világpremierje 2004 márciusában volt a Coral Gables-i New Theatre-ben, Rafael de Acha rendezésében. A New Theatre a második otthonom Miamiban: ez egy száztíz férőhelyes kis játszóhely, ahol a kortárs észak-amerikai színház néhány legérdekesebb darabját állít- |
 A Buenos Aires-i Nacional de Cervantes előadása |
ják színre. Az előadások színvonala és jelentősége miatt ma ezt a színházat az Egyesült Államok ötven legfontosabb vidéki színháza közt tartják számon. |
|
) A Buenos Aires-i Nacional de Cervantes előadása |
Luis Mazas juttatta el a darabot Julio Baccaróhoz, a Buenos Aires-i Nacional de Cervantes igazgatójához. Julio elolvasta, beleszeretett, s úgy döntött, hogy a 2005-ös évadban előadatja. Carlos Iannit kérte fel a rendezésre, s jobbat igazán nem is választhatott volna. Ianni kiváló szereposztásban, a darab által megkívánt minimalista stílusban állította színre. A színészek lelkesedése, érzékenysége az első olvasópróbától kezdve egyértelmű volt. A Cervantes termét előadásról előadásra megtöltő közönség reakciója sem lehetett volna kedvezőbb. A Látatlan találkozások lényegi mondanivalója, hogy minden, aminek meg kell történnie, ebben vagy egy másik valóságban meg is történik. Ez az üzenet rengeteg további gondolatot sugalmaz. Nem feltétlenül vagyok meggyőződve róla, hogy igaz, de azért mindig bíztató elképzelni, hogy így van. |
Imrei Andrea fordítása
