Valamennyien unokái vagyunk Bors néninek, ennek a csodálatos fehér hajú tündérnek. Bizony óriási kincs a családban egy jóságos nagymama, aki segít, ha kiszakad a bors zacskója, elkészíti a finom vajas-mézes kenyeret, s igazságot tesz a szörnyű zűrzavarban. S ha valakinek nincs ilyen nagymamája, vagy nagyon messze él, csak föl kell integetnie a magasba, a hetedik emeleten is túlra, ahol olyan vidáman bólogatnak a mályvavirágok, s Bors néni máris megjelenik, hogy mosolyával bearanyozza az életünket...

Színházi Esték:

Bors néni a Kamaraszínházban

Az évad első bemutatója a gyerekeké volt. Novák János rendező a vele készült interjúban a gyerekekről és a gyerekszínházakról szólt:

"...amikor a Bors néniben Lackó életében először megy vásárolni, és nem meri megkérdezni, hol van a bors, majd ijedtében kiborítja az egészet - ezt igazi drámaként éli át. A felnőttnek maximum picike kellemetlenség, de a gyereknek az, hogy a felnőtt világban helyt kell állnia, nehéz feladat. És ha ezt a nagyon pici történetet Nemes Nagy Ágnes komolyan tudta elmesélni, és mi komolyan tudjuk eljátszani, akkor ez nem kisebb dráma, mint Hamleté. Emberi kérdés: hogy hogyan találom meg a társadalomban a helyemet? A Bors néni talán ebből a szempontból jelentett áttörést, felnőttként vettük komolyan az együttjátszást - és ez lehetőség volt arra is, hogy a felnőtt lemondjon rövid időre arról, hogy a gyereket neki nevelni kell, mert ha rosszul viselkedik, az őrá rossz fényt vet.

- És lemondanak róla?

- Kisebb-nagyobb lelki tusa árán általában igen. Persze ez nem megy mindenkinek elsőre, de erről nem a Bors néni tehet, hanem sokkal inkább a társadalom..."