Repertoár
Portugál
A 100. előadásról
színlap - Egressy
Zoltán - Korognai
Károly - fotógaléria
Századszor is együtt
Korognai Károly rendező
A premier maga a tömény izgalom. A teremtés izgalma. A 100. előadás pedig egyetlen kimerevített pillanat, amelynek hangulatát előre megérezni sem lehet. Csupán elgondolkodni azon, mi a titka annak, hogy egy darab előadásszáma eléri a százas számot. Mindenki részese ennek: a szerző, a színdarab, a rendező, a színészek - és a közönség. Akik közül sokan nem is csak egyszer látták Miskolcon a Portugált a bemutató óta eltelt három évben.
Az édes-bús Egressy-tragikomédia rendezője, Korognai Károly sem ad egyértelmű magyarázatot a vidéki színházak esetében ritka sikerszériára. Elárulja azonban személyes viszonyát a darabhoz: "A lelkemben, a fejemben elevenen él az előadás. Számomra - de gondolom, a kollégák számára is - olyan jelentőségű ez a Portugál, hogy ha curriculum vitae-t kellene most írnom a színházi életemről, bizonyosan kiemelném ezt a produkciót."A miskolci Portugál a 2003. október 22-i bemutató óta eltelt időben gördülékeny műegésszé formálódott. Lényeges elemet hozzátenni vagy belőle elvenni nem lehet, de nem is szabad. Megvan ennek a Korognai-féle magyarázata: "Az előadást egy éven át állandóan karbantartottuk, ami ritka lehetőség mind a színészeknek, mind a rendezőnek. Szerintem érződik a produkción, hogy az egyes előadásokat folyamatosan figyeltem és értékeltem. Részben kívülről mint rendező, részben be-lülről mint a Retek figuráját alakító színész. Ha kellett, Ha kellett, -felhívtam a -figyelmet a tempókra, az elsie- |
|
tett vagy elmaradt poénokra, a lélektelen vagy túljátszott jelenetekre. Egy éven át mindig akadt valami észrevételem. Így jutottunk el odáig, hogy az előadás önjáróvá lett. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy alkalmanként ne jelennének meg finom kis újítások, hiszen nem gépek vagyunk. Minden előadás ezektől lesz valamiképpen más - aznapi." |
|
Százszor ugyanaz a darab, százszor ugyanaz a szerep? - kérdezem. "Megunni nem lehet - vágja rá a színész-rendező. - Jómagam különösen a Portugál felütését szeretem, ahogy összejön a társaság: a Kocsmáros, a Pap, Csipesz, Retek, Sátán. De ott van a céllövöldés jelenet a második felvonásban, amikor várom, hogy előlépjek a takarásból: nézem a játékot, látom, miként játszanak a kollégák, és figyelem azt is, hogy milyen a hangulat a nézőtéren. Mert attól szép, élő és izgalmas a színház, hogy mi, akik a színpadon vagyunk, egyszerre lélegzünk sok száz másik emberrel. |
|
| Láthatjuk,érezhetjük, hogyan sodorjuk őket magunkkal.Ha kell, a százegyedik alkalommal is." |
|
Méhes László
A képre kattintva mindent megtudhat miskolci Portugálról




