Repertoár

Portugál

A 100. előadásról
színlap - Egressy Zoltán - Korognai Károly - fotógaléria

Egressy Zoltán, a darab szerzője

"Elvesztett vagy soha nem birtokolt dolgok iránti vágyódás, sóvárgás, belenyugvó csendesség, egyszerűség, nyugalom. Béke. Halál. Ilyesmi." - írta Egressy Zoltán a magyar színpadon megszületett portugál-érzésről a Portugál 2003. október 22-ei miskolci bemutatójára a Színházi Estékben. A szerzővel a mű melankolikus titkairól, a tragikomédia közel tíz éve tartó sikerszériájáról beszélgettünk annak örömére, hogy a miskolci Kamaraszínházban 2007. január 21-én századjára adták Bece, Masni, Retek, Csipesz és a többiek történetét.

Egressy Zoltán

- Nem sok kortárs színpadi mű válik olyan rövid időn belül klasszikus darabbá, mint a Portugál. Szövegkönyve angol, német, francia, lengyel, román és cseh nyelven is megjelent, az 1998-as magyarországi ősbemutatót követő években erdélyi és szlovákiai magyar, lengyel és cseh színházak tűzték műsorra. Első rendezője, Lukáts Andor filmre vitte. Miben látja ennek a sikerszériának a magyarázatát? -  Biztosan sokat számított, hogy a Katona József Színházban jól sikerült az ősbemutató. Ott több mint nyolc éve megy a darab. A Katona nagyon szem előtt van, a Portugál már a bemutató tényével bekerült valamelyest a színházi köztudatba. Talán sikerült valamit elkapnom a rendszerváltást követő időszak

mindennapjainak tragikomikumából, ezenkívül vaskos a mű humora, azt szeretni szokták. Én egyébként akkor tartok jónak egy Portugál-előadást, ha a darabnak nemcsak a komikus, hanem a tragikus, lírai vonulata is él.

-  A szerző privilégiuma - egyben alighanem egyik legkedvesebb kötelessége -, hogy a darabjának valamennyi bemutatóját láthatja. A Portugált tizenhárom színházban állították színre 1998 és 2005 között. Akadt közöttük különösen emlékezetes produkció?

-  Nem lenne ízléses a részemről, ha rangsorolnám az előadásokat. Egyébként nem is tudnám, rengeteg szempontot figyelembe lehet venni egy-egy produkció megítélésekor. Volt mindenféle élményem a Portugállal kapcsolatban, nagyon szépek, de szörnyűek is.

- A Portugál rejtett témája az elvágyódás mélabúja, amire a portugáloknak külön szava van: saudade. Hasonlóképpen "szól" ez Erdélyben, Csehországban vagy Miskolcon? - Ez a bizonyos "saudade-érzés" - bár szerintem központi "szervezőelve" a darabnak -, korántsem minden rendező számára elsődleges fontosságú a Portugálban. Sokan az életképszerűséget állítják előtérbe, a hangsúlyok efelé tolódnak. Maga az elvágyódás pedig egyáltalán nem magyar, vagy portugál sajátosság, mindenhol ismert és megélt emberi érzés. Inkább a rendező személye befolyásolja az értelmezést, mint a földrajzi, vagy kulturális környezet. -  Egyszer lehetősége nyílt arra, hogy a saját darabját állítsa színpadra - ez volt a 4x100 a Merlin Színházban. Ha felkérnék a Portugál megrendezésére, milyennek szeretné láttatni?

A képre kattintva mindent megtudhat miskolci Portugálról

-  Nem tervezem a Portugál megrendezését. A 4x100 esetében nem foglalkoztam sokat azzal, hogy milyennek szeretném láttatni a darabot, a rendezés elég gyakorlatias tevékenység, fontos az elmélet, de fontosabb a praktikus problémakezelés. És a pszichológia természetesen. Ráadásul nem voltam rutinos rendező, igyekeztem a helyzeteket, kapcsolatokat, mondatokat "megoldani". Egy próbafolyamat végét senki nem látja előre, vagy kialakul valami jó szívvel vállalható végeredmény, vagy nem. Ha jó a darab, jók a színészek, és nem teljesen hülye a rendező, akkor - a részletek pontos kidolgozása esetén - azért általában kikerekedik valami, amivel magára valamit adó alkotó persze soha nem lehet elégedett. Az pedig már egy  egészen más kérdés, hogy miként értékeli a végterméket a néző, a szakma vagy a kritikus.

-  A miskolci Nemzetiben százszor játszották a Portugált. Szakmabeliként mit gondol: mi ennek az értéke a mai színházi világban?

- Vidéki színházban kortárs magyar prózai mű nem nagyon szokott ennyiszer menni, nyilvánvaló tehát, hogy jól karbantartott előadásról van szó.

- Van egy ilyen szériának személyes értéke, presztízse a szerző számára?

- Nem ez a legfontosabb. Magyarországon kitűnő előadások mennek összesen tízszer-tizenötször. Egy ilyen százas széria persze nagyon jólesik, de a színház lényegéből adódóan elsősorban a színészeknek kell, hogy jólessen. Az alkotói személyes "büszkeséggel" egyébként is vigyázni kell, érdemes elolvasni, Lao-Ce például miként vélekedik a siker akarásáról, egyáltalán, a vágyakozásról.

Méhes László