A színházunk internetes vendégkönyvét figyelők a közelmúltban nyomon követhettek egy vitát arról, hogy kinek – nézőnek, jegyszedőnek, diáknak és kísérőtanárnak – hogyan kell viselkednie a színházban. A téma ugyan lekerült a napirendről, mi azonban kíváncsiak lettünk: mely korokban hogyan kellett, illett viselkedni a színházban. Németh György ókortörténész a görögökről, Fábri Anna irodalomtörténész a 19. század magyarjairól, Görög Ibolya viselkedési és protokolltanácsadó pedig a mai kor elvárásairól beszél.
tovább

„Háromévesen játszottam, és a színpad mögött ott volt a bátyám és az édesapám, akik úgy izgultak és úgy súgtak nekem. Én pedig arra gondoltam, ó, ezek a buta felnőttek azt hiszik, nem tudom elmondani a szövegem és nem tudok úgy mozogni...” – emlékszik Polcz Alaine. A pszichológussal – aki rendkívüli érdemeket szerzett a gyermekek halálával, a gyászmunkával kapcsolatos kutatásokban – az emberi szerepekről, a pszichodrámáról, Darvas Iván zsenialitásáról és a közönség erejéről beszélgettünk.
tovább

„Háromévesen játszottam, és a színpad mögött ott volt a bátyám és az édesapám, akik úgy izgultak és úgy súgtak nekem. Én pedig arra gondoltam, ó, ezek a buta felnőttek azt hiszik, nem tudom elmondani a szövegem és nem tudok úgy mozogni...” – emlékszik Polcz Alaine. A pszichológussal – aki rendkívüli érdemeket szerzett a gyermekek halálával, a gyászmunkával kapcsolatos kutatásokban – az emberi szerepekről, a pszichodrámáról, Darvas Iván zsenialitásáról és a közönség erejéről beszélgettünk.
tovább

Új regényén dolgozott egész éjszaka, mert interjúnk napjának reggelén kellett leadnia a Zehuze-korrektúrát. Mindez pusztán azért kívánkozik ide a bevezetőbe, mert Forgách Andrásnak – aki dramaturgként kezdte, fordít és ír színdarabokat, regényeket alkalmaz színpadra, már rendezett is, színházi tanulmányok, kritikák, filmforgatókönyvek, elbeszélések szerzője – töretlen ambíciója, hogy regényíróként tartsák számon. Mert az írócéhen belül az ember csak regényíróként lehet valaki – állítja. Adódik a kérdés: vajon a drámaíró a honi kultúripar mely grádicsán áll?
tovább

„A performance esetében egy vagy több gondolat absztrakcióját építjük fel hangi, képi és mozgáselemekkel – nincs hagyományos értelemben vett történet, cselekmény. A szöveg is csak bővíti a komplex látásmód kifejtéséhez szükséges eszköztárat. Ha még árnyalni akarom, akkor azt kellene mondanom, hogy a performance-oknak nincs szövegük, csak nyelvük. A performer és a befogadó között is hasonló összjáték van, mint a színpad és a nézőtér között…”
tovább

- Az én eszményem az eszköztelen színház, amikor a színész pusztán a testére és a szavakra hagyatkozva eleveníti meg a művet, és így szerzi meg a közönség rokonszenvét. Talán naivabb nézőnek kellene lennem. Általában fintorgó képpel jöttem ki a darabokról. Amikor egyetemistaként láttam az angol Peter Brook híres Szentivánéji álom-rendezését, az visszaadta a színházba vetett ingadozó hitemet. Szintén ebben az időszakban volt az, amikor az egyetemen Füst Milán tartott előadást Shakespeare-ről. Ő mesélte, hogy a Vihar előadásán - talán Londonban - ózont permeteztek a közönségre, hogy a nézőtéren a vihar légköri viszonyait is felidézzék. Füst Milán pedig azt üvöltötte: ez őrültség, hiszen maguk a Shakespeare-szavak viharzanak.
tovább

- Az ember evolúciós okok miatt rendkívül fel van készítve arra, hogy képes legyen minden módon a szociális információk feldolgozására: látványban, de absztrakt módon is, apró jelekből, relációkból. Ha jó a színház, akkor ezeken a lehetőségeken zongorázik - mondja Csányi Vilmos. Amikor a biokémikusból humánetológussá lett tudóst egyszer megkérdezték, melyik a kedvenc állata, azt mondta: az ember. Az emberi viselkedés kutatójától vegyük ezt bóknak
tovább

A valóságos életben nagyon nehéz legyőzni a rosszat, a gonoszt, és nagyon nehéz a pusztulást, a halált elfogadni. A színdarabok pedig belevisznek minket ebbe a nehéz kalandba, egy "idegen világba", majd elhitetik velünk, hogy az ember képes ebből méltóságteljesen kikerülni, a halálon és a kétségbeesésen felülemelkedni.
tovább