Támogatóink

A Miskolci Nemzeti Színház köszöni támogatóinak azt az erkölcsi és anyagi hozzájárulást, amivel a kultúra és a színházművészet ügyét támogatják.

alt alt
 

Nagyszerű élmények

A TVK 1996 óta támogatja a Miskolci Nemzeti Színházat



A tárgyak világa mulandó, de a szépség örök.
A TVK Rt. büszke arra, hogy a Miskolci Nemzeti Színház
támogatásával a szépség és az örökkévalóság szolgálatába állhat.
Együtt szebbé tehetjük a világot!
Támogatói hitvallása szerint a MOL-csoportba tartozó tiszaújvárosi vegyipari társaság, a TVK Nyrt. igyekszik megosztani erőforrásait azokkal, akik tartósan kiemelkedő egyéni, illetve csapatteljesítményekre képesek. A vállalat az elmúlt másfél évtizedben kiterjesztette társadalmi felelősségvállalási tevékenységét a dél-borsodi régió és Miskolc kulturális, sport és oktatási területének támogatására, fejlesztésére, az itt élők életminőségének javítására. Olvasó Árpád vezérigazgatóval a színházpártolásról is beszélgettünk.

alt
Olvasó Árpád,
a TVK Nyrt. vezérigazgatója

– Milyen elvek határozzák meg a TVK támogatási tevékenységét?
– Vállalatunknál hagyomány, hogy támogatjuk a fiatal nemzedékek nevelését, nagy figyelmet fordítunk az egészséges életmód népszerűsítésére, a természeti környezet megóvására. Tisztában vagyunk azzal, hogy az üzlet mellett a kultúra és a tudományok, valamint a sport és az oktatás is nélkülözhetetlen része a társadalomnak. Azokkal a kulturális intézményekkel és rendezvényekkel tudunk azonosulni, amelyek kiváló teljesítményük révén az egész országban, sőt az országhatárokon túl is elismerést szereznek – s így ebből az elismerésből visszajut valamennyi az őket támogatókra is. Régiónkban ilyen rendezvény a Miskolci Nemzetközi Operafesztivál és a Tiszadobi Zongorafesztivál. A Miskolci Nemzeti Színház társulatával pedig immár másfél évtizedes a kapcsolatunk.

– A sport és az oktatás területén melyek az említésre méltó támogatott intézmények, egyéniségek?
– A tiszaújvárosi triatlonosokat és a szintén tízévesnél hosszabb múltra visszatekintő Triatlon Világkupákat és Nagyheteket feltétlenül meg kell említenem, csakúgy, mint az Európa-bajnok, négyszeres olimpikon Sebestyén Júlia műkorcsolyázónőt, valamint az egyre több örömet szerző tiszaújvárosi kajak-kenusokat. Az oktatás területén fontos feladatnak tekintjük a tehetséges, de hátrányos helyzetű fiatalok felkarolását már az alapfokú oktatástól kezdve. Ezt a tevékenységet a Dél-borsodi Régióért Alapítványunkon keresztül koordináljuk. Együttműködünk a Miskolci és a Debreceni Egyetemmel is.

– Százhalombattán lakik, munkája sok utazással és elfoglaltsággal jár. Mégis gyakran szakít időt arra, hogy meglátogassa a miskolci színház előadásait.
– Azok a pozitív élmények, melyeket a Miskolci Nemzeti Színház előadásain szerzek, segítenek feltöltődni a munkanapok terhelése után. Örömmel jövök Miskolcra, a kiváló társulat sok kellemes órát szerzett nekem és a családomnak is. Szívesen emlékszem vissza A dzsungel könyvére, a Komám asszony, hol a stukkerre, a Valahol Európában dallamaira és az idei évadban látott Prahra, valamint az Őrült nők ketrecére. Mivel a társulat mindig nagyszerű művészi produkciókkal lép a közönség elé, a TVK vezetőjeként büszke vagyok arra, hogy hozzájárulhatunk az előadások megvalósulásához. Bátran ajánlom mindenkinek az itt létrejövő produkciók megtekintését. 

alt
 aaaaaaaaaaa   


 
JoomlaWatch Stats 1.2.6 by Matej Koval