|
Legyen közös az élmény!
Prózai és zenés, komoly és könnyed előadásokkal várjuk Önöket a 2010/2011-es évadban a Miskolci Nemzeti Színház öt játszóhelyén, hogy együtt élvezhessük a színház világát. Legyen közös az élmény!
Nagyszínház
Az Amadeus sokak szerint bulvár darab, pedig jóval több annál, hiszen rendkívül mély gondolatokat közvetít. Két jelentős formátumú ember találkozásának krimibe illő fordulatokat sem nélkülöző drámája ez a mű: Salierinek azonban be kell látnia, hogy nem hétköznapi ellenfélre talált Mozart személyében. A zseni előtt mindenkinek meg kell hajolnia.
A Menyasszonytánc a ma oly divatos klezmer zenére épülő musical. Egy románok, magyarok és zsidók lakta erdélyi településen játszódó történet nemcsak szép és szívhez szólóan édes-keserű, mint a klezmer maga, hanem elgondolkodtató is.
Miskolcon nincs évad opera nélkül! Eljött az ideje, hogy a verista operák két gyöngyszemével – Parasztbecsület és Bajazzók – örvendeztessük meg a komolyzene rajongóit.
Molière pedig régi adósságunk, hiszen már régen került színre Miskolcon a világirodalom egyik legjelentősebb alkotójának valamelyik műve – a Képzelt beteg örök témáról szól: az emberi butaságról és hiszékenységről.
Kamaraszínház
A mindenlátó című mesejáték az egyik legjelesebb hazai drámapedagógus, Gabnai Katalin műve. Izgalmas és tanulságos, őszinte és szép történet – igazi családi színház.
A Humoristák szövetsége a klasszikus magyar kabaré aranykorába, a 20. század első évtizedeibe kalauzol bennünket. A kalauz pedig nem más, mint az egyéni világlátású, fanyar humorú Benedek Miklós, aki ezúttal a rendező szerepét vállalja.
Sokat beszélgetünk pedagógusokkal, akik mind több ifjúságnak is szóló darabot szeretnének látni a színházunkban. Örömmel vesszük az efféle nyomásgyakorlást, ezért is tűztük műsorra Friedrich Schiller Ármány és szerelem című remekművét.
Az Egy bolond százat csinál klasszikus a maga nemében: a legnemesebb magyar bohózati hagyomány jeles alkotása, amely felhőtlen szórakozást ígér a nézőnek, és szerepbeli lubickolást a színészeknek.
Játékszín
Mrozek Tangó című abszurdja egy feje tetejére állított világot mutat, amelyben a minden ellen lázadó szülőkkel szemben gyerekük a hagyományhoz menekül.
Richard Alfieri Hat hét, hat tánc című darabja egy-egy remek férfi és női szerepet kínál: két eltérő korú és társadalmi helyzetű ember (tánc)leckéi igazi sorsokat elevenítenek meg.
A Játékszínben a miskolci beavató színházak régi hagyománya éled újra: Fandl Ferenc színművész ezúttal rendezőként Shakespeare Szentivánéji álomjának híres részletén, a Mesteremberek jelenetén keresztül avatja be az érdeklődőket a színművészet titkaiba.
Csarnok
A Miskolci Tánctagozat műhelyében látjuk vendégül Rami Beer-t, a Kibbutz Dance Company vezetőjét – a neves koreográfus új tudást és tapasztalatot, alkotói módszert hoz társulatunkba.
Mellette Kozma Attila is készít egy egyfelvonásost a Csarnok különleges terében.
Programok
Az új évad új bemutatóin túl számos régebbi sikeres előadásunkat is műsoron tartjuk. Ám kínálatunk még ennél is bőségesebb. A Hétfőn hétkor koncertek sorában olyan előadókat köszönthetünk majd színházunkban, mint Berecz András, a Csík zenekar…
A Tánchétvége Miskolcon sorozatunkban a regensburgi színház balett együttesét látjuk vendégül. Folytatódik az ÉSZAK-fok programok közül a Szem szájnak ingere, és újdonság lesz Az író színháza sorozat. Egy óra versek között – a költészet kedvelőit várják művészeink havonta egy alkalommal…
Remélem, olyan szívesen fogadják majd évadunk minden eseményét, amilyen kedvvel mi látunk neki a munkának. A Miskolci Nemzeti Színház Társulata nevében szeretettel várja Önöket az előadásokra és a programokra:
Halasi Imre
igazgató
|