|
Megjelent: Miskolci legendák
A Kossuth Kiadó gondozásában Miskolci legendák címmel megjelent Csorba Piroska és Fedor Vilmos különleges kötete, mely 64 ismert és kevésbé ismert miskolci történetet dolgoz fel. A könyvhöz előszót író Müller Péter így fogalmazott: „A legendák városa nem csak Miskolcról szól. Az országról is, az emberi életről is – számos történet lesz belőle a magyar legendárium része.”
A kötet megvásárolható a Miskolci Nemzeti Színház jegyirodájában.
Sas István filmrendező: Fantasztikus ötlet! Összegyűjteni és varázslatos érzékkel restaurálni egy közösség történelmi kincseit – nem a föld alól, nem a padlások rejtekeiből, hanem – a kollektív tudat bennünket körülölelő, homályos ködfoltjaiból. Legendák, mesék, misztériumok a valóság és a képzelet határvidékéről, amelyekben testet ölt egy város eddig csak alig megérinthető, kultúrája. Azt hiszem, nem túlzás a vállalkozás szellemiségét Bartók és Kodály bátorságához mérni. Az pedig szinte biztosra jósolható, hogy e példa nyomán a régi városi legendák kifényesítésének az egész országra kiterjedő, nagyszerű korszaka kezdődik majd el.
Bródy János: Különös dolog az emlékezet. A valaha megtörtént dolgok töredezett, széthulló, apró mozaikdarabkáiból mindig képes úgy összeállítani a jelenben érvényesnek látszó, teljes képet, hogy követendő példát sugalljon. A legendák akkor is igazat mondanak, ha nem minden részletük történt meg úgy és akkor, ahogy az emlékezetünkben él.
Rózsa Péter újságíró: Ezúton keresem azt a portást - ma már bácsi lehet - aki 1973-ban az Első Magyar Popfesztiválon a Diósgyőri stadionban ezt mondta a riporternek: "Ez egy békés város, nem szereti rendetlenséget. Az itteni fiatalok inkább konzervatívak. Eljönnek, meghallgatják a zenét, és szépen hazamennek." Szeretném hallani, ma miként vélekedik a városról!
Geszti Péter: Az ember sokféleképpen képes kitenni a lelkét azért, ami élteti, és a könyv szerzői ezt teszik. Szeretnek lelkesedni és szeretni. Ismerős érzés, ismerős illúziók. Jó tudni, hogy más is így érzi magát otthon a világban, és szereti hozzátenni a magáét.
Oláh Ferenc ,a DVTK Aranycsapat tagja, válogatott labdarúgó: Nagy öröm számomra, hogy ajánlhatom e könyvet a helybélieknek és a nem itt élőknek, hiszen városunk ezernyi arcát, a régi idők és mindennapjaink kedves, szép és érdekes történeteit mutatják meg.
|