Ünnepélyes szerződéskötés Kassán

2009. október 28.

altA „Magyarország–Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007 – 2013” elnevezésű uniós program összesen húsz szerződét írták alá a felek 2009. október 28-án a Kassai Állami Színházban. A program célja, hogy javítsa a magyar-szlovák határtérség integrációját gazdasági, humán, környezetvédelmi és közlekedési szempontból.

Az együttműködési program keretében valósul meg a Miskolci Nemzeti Színház és a Kassai Állami Színház által közösen benyújtott, „Színházi előadások létrehozása és cseréje Miskolc és Kassa városában” elnevezésű sorozat is. A színházi együttműködést a felek részéről  Halasi Imre miskolci színházigazgató látta el kézjegyével.

Videó az ünnepélyes szerződéskötésről ►

altAz ünnepségen üdvözlő beszédet mondott Zicherman-Mikulás Brigitta, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség főosztályvezetője és az Irányító Hatóság vezetője. A  szerződések ünnepélyes aláírását követően a vendégek megtekintették a Miskolci Nemzeti Színház vendégjátékát, Az operett csillagai című gálaesetet. Ezt követően Halasi Imre, a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója és  Peter Himič, a Kassai Állami Színház igazgatója a Cavearia Theatru kávéházban adott fogadást.

 Bővebben a projektről: „Színházi előadások létrehozása és cseréje Miskolc és Kassa városában” ►

 
JoomlaWatch Stats 1.2.6 by Matej Koval