|
„Német pillanatok” - húsz évvel a fal leomlása után
Látogatható: 2009. szeptember 18. – október 4. – minden nap 10–18 óra között
Miskolci Nemzeti Színház, előcsarnok
A belépés díjtalan
„Német pillanatok” – harmincegy különböző nemzetiségű fotográfus képei láthatók a Miskolci Nemzeti Színház kiállításán. A tárlat a „Húsz éve omlott le a Fal” témakört felölelő nemzetközi fotópályázat legjobbjait mutatja be.
A nem német művészek Németországra vetett pillantásaikkal mindenkit arra szeretnének ösztönözni, hogy bontsák le az előítéleteket, segítsék elő az európai integrációt. A képek arról árulkodnak, hogy milyen az egyesült Németország új arca.
A fényképeken történelmileg kiemelkedő helyszíneket láthatunk, amelyeken keresztül a német nemzeti öntudat merőben új metszeteit is megismerhetjük. Egy olyan ország nemzeti öntudatát, amely megtalálta helyét a globalizált világban, és amelyben különböző nemzetek, vallások és kultúrák sok-sok generációja él együtt.
A történelmi és kulturális emlékhelyek, de az emberek fotói is visszatükrözik azt a törekvést, hogy Németország és Európa új társadalmi, kulturális, politikai, gazdasági egység felé halad.
A pályzatról + képek ►
Miért Miskolc, miért a színház?
– A berlini fal lebontása megváltoztatta Európát. A falon az első repedés húsz évvel ezelőtt nyáron, a soproni határnyitáskor keletkezett: kelet-németek százai juthattak ki akkor a szabad világba. Két évtized alatt hatalmasat változott Németország, amelynek mai arcát mutatja be a „Német pillanatok – 20 éve omlott le a berlini fal” című fotókiállítás – mondja Mészáros Sándor. Az ÉMÁSZ Nyrt. kommunikációs igazgatóhelyettesét arról kérdeztem, miért karolták fel a tárlat miskolci bemutatását.
– A német-magyar kapcsolatok nemcsak gazdasági, hanem kulturális tekintetben is fontosak számunkra. Az ÉMÁSZ egyik fő tulajdonosa a német RWE, igazgatóságunk elnöke, Emmerich Endresz pedig a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara alelnöke. A Kamara szorosan együttműködik a kiállítás gazdájával, a Német Turisztikai Központ budapesti irodájával. A képek nagyszerűek, és örülünk annak, hogy a nemzetközi pályázat harmadik helyezettje a magyar származású Irisz Lukács. Amikor felmerült a fotókiállítás miskolci lehetősége, helyszíneként a városvezetéssel együtt a színházra gondoltunk. Évek óta gyümölcsöző a kapcsolatunk, minden évadban kiemelten támogatunk egy előadást, az idén a Hotel Mentholt.
- A Miskolci Nemzeti Színház mindig nyitott a társművészetek felé, kiállításoknak rendszeresen otthont adunk, és különösen örülünk, ha egy szép kiállításnak befogadói lehetünk - mondja Halasi Imre igazgató. - Volt alkalmam németországi rendezéseim során tapasztalni a magyarok iránti szimpátia megannyi jelét. Ez a kiállítás nagyszerű alkalom annak bemutatására, hogy Európa szívében két évtized alatt milyen eredményeket ért el az egységes Németország.
.jpg)
|