koreográfus
1946-ban születtem Ravensburgban (Németország).
Iskolai végzettség:
1962-1967 Állami Balett Intézet, Hidas Hedvig évfolyama.
1974-1977 Állami Balett Intézet pedagógus szak, ahol balett-pedagógusi diplomát szereztem.
Munkahelyek:
1967 és 1982 között a Pécsi Balett tagja voltam (művészeti vezető: Eck Imre). Ez idő alatt az együttes összes bemutatóján részt vettem, eleinte kartáncosként, később szólistaként.
1975-től színpadi táncot tanítottam a pécsi Művészeti Szakközépiskola tánctagozatán. Koreográfusi működésemet is Pécsett kezdtem. Első komolyabb koreográfiám Dubrovay László A/2 című kortárs zeneművére készült, amelyet a Villányi Szoborparkban adtak elő a Pécsi Balett táncművészei.
1983 és 1984 között a Debreceni Csokonai Színházhoz szerződtem koreográfusként. Itt három önálló balett-estet terveztem: Variációk táncosokra és ütőhangszerekre(1988), Liszt emlékest (1991), Hamupipőke.
Közben Debrecenben és az ország több színházában készítettem táncbetéteket operákhoz, musicalekhez, prózai előadásokhoz.
1992-ben a Miskolci Nemzeti Színházhoz szerződtem, az alakulóban lévő tánckar vezetőjeként.
Miskolci bemutatóim:
Diótörő (1992)
A tánc diadala (1993)
Coppelia (/1994)
A bahcsiszeráji szökőkút (1995)
Csipkerózsika (1998)
Carmen (2000)
Hamupipőke (2001)
A Miskolci Nemzeti Színházban kezdtem foglalkozni rendezéssel is:
Kapj el (1993)
Traviata (1994)
Cigánybáró (1994)
Pinokkió (1995)
Leányvásár (1996)
Tosca (1996)
Hétfejű tündér (1996)
Emil és a detektívek (1997)
West Side Story (1998)
Micimackó (1999)
Lúdas Matyi (2000)
2003-ban a miskolci Csodamalom Bábszínházban rendeztem bábjátékot:
Sok kis éji zene, avagy a gyermek Mozart kalandjai címmel.
Táncművész pályafutásom sem szakadt meg pécsi éveim után.
Debrecenben a Csodálatos mandarin "öreg gavallérját" táncoltam a Harangozó Gyula-féle klasszikus koreográfiájában, Miskolcon a Diótörőben "Drosselmayer keresztapát", a Coppéliában pedig Coppéliust.
2003-ban a Bartók + Mozart Miskolci Nemzetközi Operafesztiválon "Salieri" szerepét táncoltam Kozma Attila - Novák Péter Divertimento mortale című kortárs táncművében.
1996-ban táncművész tagozat alakult a miskolci Szemere Bertalan szakközépiskolában. Ennek azóta szakmai irányítója vagyok. Balettet, színpadi táncot, emelést, színészmesterséget, tánctörténetet és balett-elméletet tanítok.

