Ezúton szeretnénk megköszönni a részvételt mindenkinek, aki elfogadta meghívásunkat és eljött hozzánk a 24 órás táncra február 22-én és 23-án. Azoknak, akik táncoltak, és azoknak is, akik lelkesen, néha pedig igazi átszellemültséggel kísérték figyelemmel táncainkat. Azoknak, akik megmutatták magukat, és azoknak, aki kíváncsiak voltak a másikra.
Külön köszönetünket szeretnénk kifejezni a színházban dolgozó kollégáinknak, akik aznap 24 órán keresztül, heteken át pedig sok-sok munkaórában voltak az ügy érdekében segítségünkre.
Extra köszönet illeti muzsikus barátainkat, akik együtt improvizáltak táncosainkkal, valamint a Budapestről és Nyíregyházáról ideérkezett vendégeinket. Köszönet illeti a Kocsonyafesztivált a támogatásért.
Köszönet, köszönet NEKTEK, hogy 24 órán keresztül TÁNC VOLT Miskolcon !
Ígérjük, amennyiben rajtunk múlik, TÁNC LESZ Miskolcon!
A rendezvény szervezői nevében: Krámer György
Vendégünk: Mark Rozovszkij
A Legenda a lóról „szerzője” Miskolcon
Mark Rozovszkij, az ismert orosz rendező és színész színházunk meghívására érkezik Miskolcra, hogy március 2-án megnézze társulatunk Legenda a lóról című előadását. Rozovszkij volt az, aki Lev Tolsztoj Holsztomer című elbeszélését színpadra alkalmazta.
Helyszínünk egy Adria-parti városka terecskéje, a hetvenes években, ahol megesik, aminek meg kell... E kedves olasz kisvárosban él-éldegél Don Tomao, az eladósorba került, enyhén beszédhibás gyermekét egyedül nevelő, ám szívügyekben még mindig naprakész, korosodó amoroso, könnyűvérű szobalányával, szomszédjában egy magányos panziósnővel és a környék legpocsékabb kávéját felszolgáló, saját ristorante után ácsingózó kávézótulajjal...
2008. február 29. - 19 óra
2008. március 2. - 19 óra
Csarnok
A legenda a lóról egy foltos mén, Holsztomer szemszögéből mesél el egy életet, születéstől a halálig, melynek során a ló „gazdáról-gazdára” vándorol. Az évek során jót és rosszat megtapasztalva különböző stációkat jár meg, míg egy tábornok méneséből hosszú-hosszú út után eljut az utolsó „állomásig”, a sintérig.
Gyilkosság történt. Egy fodrászszalonban zajló nyomozás kellős közepén találjuk magukat, és addig nem szabadulhatunk, míg valakiről ki nem derül, hogy ő gyilkos. A krimi-komédia különlegességét az adja, hogy a nézők maguk is tanúk és nyomozók egyszerre. Egy estére tulajdonképpen bárkiből lehet gyilkos, aki betette a lábát a Hajmeresztő fodrászszalonba.
A "véletlen" találkozások és koincidenciák során öt ember, öt sors keresztezi egymást: egy banktisztviselő férfi és pszichológus felesége, egy fiatal nő és az édesanyja, és végül maga a vak író alkotják az ötszög csúcsait. Mindenkinek az élete tele van elszalasztott lehetőségekkel, viszonzatlan szerelemmel, szenvedéllyel, válságos helyzetekkel és a kivezető út lehetőségével...
A dzsungel könyve az egyik legjobb magyar musical. Dés László remek zenét írt, Békés Pál író szintén kimagaslót alkotott, és a dalszövegek szerzője, Geszti Péter is brillírozott. De tegyük mindjárt hozzá: nagyon jó, nemes alapanyagból dolgozhattak. A Kipling-regény klasszikus mű – mondja Krámer György rendező. És a miskolci Dzsungel is bizony „klasszikus”, hiszen 2004. február 20-án volt a premierje, 2006. február 4-én tartottuk a 100. előadást.
Bócsi Krisztián (1974), fotósunk színházi képeiből látható válogatás a Kamaraszínház előterében. A fotográfus a Magyar Sajtófotó pályázaton 2006-ban a Faust/Prospero próbáin és előadásain készült „Kulisszák mögött” című képeivel második díjat nyert a művészeti sorozatok kategóriájában. Tavaly a Miskolci Operafesztiválon készült két sorozatával nyert első és harmadik helyezést ugyanebben a kategóriában.
A Legendás Latabárok című időszakos tárlathoz kapcsolódóan családi délelőttre várják az érdeklődőket szombatonként a miskolci Színháztörténeti és Színészmúzeum munkatársai. Az idősebbek újra találkozhatnak, a mai gyerekek pedig megbarátkozhatnak a negyvenes évek legendás gyermekelőadásának hősével: Latyi Matyival, a furfangos cukrászinas történetével. A gyerekeket a meséhez kapcsolódó kifestő, képkirakó, papírjáték, társasjáték várja. A felnőtteknek a múzeum Latabár-kiállítását ajánljuk. A tárlat április 26-ig tekinthető meg keddtől szombatig 9-17 óra között.
2008. február 10-én azm1 Nap-kelte című műsorának vendégei voltak a Nyolc nő színésznői és a rendező, Balikó Tamás.
A Fekete zaj és a Vasgyári Capriccio előadások kaptak meghívást a 2008. január 27. és február 2. között zajló Táncfarsang Fesztiválra a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházba.
Az 56 csepp vér című film nyitott meg a Los Angeles-i Magyar Filmfesztivált 2007. október 11-én. A rock musicalből készült filmben színházunk művészei is közreműködtek.
2007. október 12-én színházunkban mutatták be a miskolci színjátszás történetéről szóló szép kiállítású kötetet.