A közelítő:
Illik, nem illikA színházi viselkedés szabályai az ókortól napjainkig
A színházunk internetes vendégkönyvét figyelők a közelmúltban nyomon követhettek egy vitát arról, hogy kinek – nézőnek, jegyszedőnek, diáknak és kísérőtanárnak – hogyan kell viselkednie a színházban. A téma ugyan lekerült a napirendről, mi azonban kíváncsiak lettünk: mely korokban hogyan kellett, illett viselkedni a színházban. Németh György ókortörténész a görögökről, Fábri Anna irodalomtörténész a 19. század magyarjairól, Görög Ibolya viselkedési és protokolltanácsadó pedig a mai kor elvárásairól beszél.
Athén és Gent
– Mit mondanak az ókori források az athéniak színházi viselkedéséről? – kérdezem Németh Györgyöt, az antik görög világ kiváló ismerőjét.
– Az előadások szakrális jellegűek voltak, hiszen Dionüszosz ünnepén játszották a darabokat. Ám félreértenénk a görög embereket és vallást, ha azt hinnénk: néma csendben és mély tisztelettel figyelték a drámákat, a szatírjátékokat és vígjátékokat. Ez utóbbiakkal – ma talán éles politikai kabaréknak mondanánk ezeket – egyértelműen az volt a szerzők célja, hogy megröhögtessék a közönséget.
– Miben volt alapvetően más a maihoz képest az ókori színház, ami az illemre is hatással volt? – Az athéni polgár a mai fogalmak szerint jól viselkedett a színházban? |
) |
darabok –, fél napig biztosan eltartott. Arról fogalmunk sincs, hogy voltak-e szünetek, és hogy akkor mit csináltak a nézők. Azt viszont tudjuk, hogy vittek magukkal ételt, a tehetősebbek pedig a helyszínen tudtak vásárolni harapnivalót. Ha tehát unatkoztak, legalább jót ettek. |
|
) |
– Ha drámák és a szerzők versenyeztek, akkor a nézők „szurkoltak”? |
mennünk, hogy valami hasonlóról meséljek. Apám – Németh Amadé, aki az Operaház karnagya és zenetörténész volt – a 60-as, 70-es években a belgiumi Genti Királyi Opera vendégkarnagyaként sokszor vitt magával. Láthattam, hogy a budapesti Operaház matinéira csoportostól kirendelt és illedelmes, viselkedni tudó munkásokkal szemben milyen volt a tehetős belga polgár. Csak a sztárok érdekelték, ha például a híres bolgár Nicolai Ghiaurov énekelt (a zene- és énekkaruk amúgy is csapnivaló volt), egyébként beszélgettek és gukkerral nézegették egymást az elegánsan öltözött, gazdag polgárok, akik sok-sok pénzt fizettek a jegyekért. |
|
Gukker, csevely, klikk
– A gukkerolást minden illemtankönyv tiltja, különösen a páholyokból lefelé gukkerolást, nyilván a lent ülő nők dekoltázsára tekintettel – mondja Fábri Anna irodalomtörténész kedvenc korszakáról, a 19. századi Magyarországról, amely a honi színjátszás hőskora volt. – Naplókból, visszaemlékezésekből, irodalmi művekből tudjuk, hogy ezzel a módszerrel mérték fel, ki kivel, milyen öltözetben, ékszerekkel érkezett. Amikor az akkor még Erdélyben élő Kemény Zsigmond 1846 nyarán két hétig Pesten tartózkodott, csaknem minden estéjét a színházban töltötte, nem annyira műélvezet, mint inkább társasági együttlét céljából. Mint naplójában följegyezte, előfordult, hogy egyáltalán nem is volt képes az előadásra figyelni, mert társaságának tagjai egyfolytában fecsegtek és a fiatal hölgyeket látcsövezték.
– A korszakban játszódó filmeken látható nézőtér nemigen hasonlít a maira, ott az emberek jöttek-mentek, bekiabáltak… |
) |
) |
– A viselkedési tanácsadók nyilván azért „tiltották” a határozott tetszésnyilvánítást, mert az volt a gyakorlat… |
töltött be a színház a társadalom életében, rendkívüli módon foglalkoztatta és ilyen módon is tettekre sarkallta annak legkülönfélébb rétegeit – magyarázta Fábri Anna, amikor 2005-ben egy hosszabb interjúban a 19. századi színházról beszélgettünk. |
|
– Mély meggyőződésem, hogy az illedelmesség belülről fakad – állítja Görög Iboly, az ismert protokolltanácsadó. – Tudjuk-e, hogy hol vagyunk? Felkészülünk-e már napokkal korábban, hogy színházba megyünk, hogy átvehessük a színészektől az élményt? Hiszen a színészek hónapokon át dolgoznak, gyakorolnak, és aznap este, amikor beülünk a nézőtérre, akarnak adni valamit nekünk. Megteszik ezt akkor is, ha fáj a foguk vagy elhagyta őket a szerelmük. Ezt illendően kell fogadnunk. Szép ruhában, csendesen viselkedve – túl szép a szó, de talán megfelelő – áhítattal várni, hogy felgördüljön a függöny. Ez az „áhitat” tudom, hogy ma már igen kemény elvárás, de olyasmit jelent, hogy nem az a fontos, ki tudtam-e végre húzni a lábamat a cipőmből, megvan-e a cukorkám, elmondtam-e az összes napi információt a férjemnek gyorsan, mielőtt elkezdik az első felvonást. |
) |
– Hogyan kell ma illedelmesen viselkedni a színházban?
– Színházba menni: esemény. Az illedelmes ember tehát öltözetével is ünnepel. Nem kihívó, de elegánsabb, mint egyébként. A férfi a női partneréről már az előtérbe belépve lesegíti a kabátot, majd a ruhatárhoz megy és a sajátját is leveti. Némi aprópénzzel megköszöni a ruhatáros fáradozását előre is. Időben érkezik, hogy legyen ideje ráhangolódni a színház illataira, fényeire. Ha a széksorokban belülre szól a jegye, akkor igyekszik elsőnek bemenni. Ha mégsem, akkor az üléséhez úgy megy be, hogy a már ott ülőkkel szembe fordul, és nem a fenekét tolja az orruk alá, és természetesen elnézést kér, hogy zavarta őket. A mobiltelefonját kikapcsolja. Nem nassol előadás közben, pláne nem zörgő-börgő cukroszacskóból. A felvonások alatt nem kommentálja partnerének, mit is látnak ők itt együtt. A szünetben nem tolakszik a büfénél, csak ott gyújt rá, ahol hamutartó van. Az előadás végén tapssal köszöni meg a színészek teljesítményét, és nem rohan a ruhatárhoz. Ha ajándékot kapunk – tudják –, illik megköszönni.
) |
– Miről ismerszik meg a „neveletlen” ember a színházban? – Ha tetszik, amit láttunk, tapsolunk. De hogyan illik a nemtetszésünket kifejezni? |
a véleményüket, és csak így tudnak hangot adni annak, amire gondolnak. A nem-tetszés legegyszerűbb kinyilvánítása, ha valaki szünetben hazamegy vagy az előadás végén nem tapsol – tanácsolja Görög Ibolya. |
|
Kornya István
Megjelent a Színházi Estékben: 2007-ben (68. szám)
){kind=link}
){kind=link}