Főoldal
A színház története
Kalandozás az épületben
Mennybéli páholy
Támogatóink
Partnereink
Miskolci Páholy
Műszaki paraméterek
Megközelítés
Kapcsolat
Vendégkönyv
Fórum
Képeslap
Webkamera
Színházi Esték
Nyári Színház
Színészmúzeum
Új Holnap
Makay Sándor karikatúrái
Állásajánlatok
Archívum

Miskolc, színház, forradalom

1956: Miskolc, színház, forradalom

1956 októberében Nagy Attila, a Miskolci Nemzeti Színház fiatal művésze fontos szerepet játszott: nemcsak szavalt, de a rend megteremtésében is érdemeket szerzett mint a megyei munkástanács "elnöke". Mellette mások is részt vettek a forradalmi eseményekben, s ezért a kommunisták később színészkormánynak, színészkabinetnek gúnyolták a Nagy Attila-vezette munkástanácsot. És volt, aki a városi nemzeti bizottság tagja lett, mások a Borsodi Rádióban bemondóként, illetve műsorszerkesztőként dolgoztak. Egy 1957-es újságcikk szerint a "színház volt az ellenállási mozgalom gócpontja".

Egy '56-os dráma
Darvas József: Kormos ég

A Miskolci Nemzeti Színház felújított épületét 1959. december 10-én adták át a közönségnek. Ezen az estén az államosítás utáni korszak 150. bemutatóját tartották: Darvas József Kormos ég című drámáját adták elő. A színháztörténeti pillanatot majd öt évtized távlatából egészen máshogyan szemléli a színháztörténész, mint az előadás közönsége. Könnyű volna élcelődő, csúfondáros írással kigúnyolni az 1956-os forradalom után, a megtorlás sötét éveinek alkotóit, alkotásukat és megbélyegezni a közönséget. (Gajdó Tamás írása)

tovább

Társulatformáló politika
A miskolci Nemzeti az '56-os forradalom után

A kijárási tilalom miatt '56 decemberétől egészen '57 április 4-ig délután kezdődtek az "esti előadások". De az 1956/1957-es évad második felében már rendben zajlottak egymás után a premierek. Márciusban például négy bemutatót is tartott a színház, ebből három zenés és prózai vígjáték volt, és egy történelmi dráma. Mivel azonban a mai Nagyszínházat éppen felújították, csak a Déryné utcai Kamaraszínház elődjében, illetve a Vasgyár közelében lévő Bartók Béla és Vasas Művelődési Házakban voltak előadások.

tovább

Térdeplő Thália
A Bánk bán 1956-ban a Miskolci Nemzeti Színházban

Ötven éve a forradalom hajtóereje vitte színpadra a Bánk bán gyors és váratlan bemutatását Miskolcon. 1956. december 14-én azonban elmaradt a Bánk bán bemutatója, amelyet csak 1957. január 10-én tartottak meg. A színházban mindig telt ház volt. És kitörő taps a kor-érzékeny mondatok után.

tovább

Felemás ÉNek
1956 - emlékek, versek, dokumentumok

Az előadás időpontja:
2006. november 3. - 17 óra
Játékszín

Mi "csak" arra vállalkozunk, hogy számos szemtanú vallomása és a rengeteg irodalmi forrás alapján be-, illetve megmutassuk, hogy milyen nehéz volt Embernek maradni azokban a napokban - vallják az alkotók és az előadók: Barta Mária Viola, Bodor Németi Gyöngyi, Fandl Ferenc, Lukács Gábor.

tovább

56-ra emlékeztek
Díszelőadás a Miskolci Nemzeti Színházban
2006. október 23.

A műsor az '56-os események miskolci vonatkozásait helyezte középpontba, amelynek egyik meghatározó alakja és főszereplője Nagy Attila volt, aki "október 25-én délelőtt épp Szabó Lőrinccel és Illyés Gyulával beszélgetett a színházban, amikor értesült a nagyüzemi munkásság felvonulásáról.

tovább

Az első: Nagy Attila
Október 23-án avatták fel a színész mellszobrát

Kik legyenek azok a színészek, akiknek szobra Déryné társaságában a Miskolci Nemzeti Színház kertjében álljon? Elsőként a miskolci színjátszás nagyjai közül Nagy Attilára esett a választás. Nemcsak azért mert nagy színész volt, aki Miskolcon kezdte a pályáját, hanem azért is, mert meghatározó szerepet játszott az 1956-os eseményekben. Balogh Géza szobrát 2006. október 23-án avatták fel Nagy Attila családjának jelenlétében.

tovább

"Két megoldás között választhattam"
Nagy Attila szerepe 1956 forradalmi napjaiban

Nagy Attila a forradalom borsodi-miskolci történetének egyik meghatározó alakja volt. A 23 éves fiatal színész véletlenül került az események fő sodrába, s állta a sarat, amíg néhány napig Borsod megye "vezetője" volt. A színész fontos szerepet játszott abban, hogy október utolsó napjaira helyreállt a rend. 1957-ben aztán letartóztatták, majd 12 évi börtönre ítélték, 1961-ben szabadult és hamarosan visszatérhetett pályájára. Nagy Attila szobrát október 23-án avatják fel a Miskolci Nemzeti Színház Déryné kertjében.

tovább


"Színészkormány"
Miskolci színészek '56-ban

1956. október 25-én a Petőfi téren Szűts Iván színész is szavalt. Október 27-én színházi munkástanács alakult, elnöke Simon Géza, elnökhelyettese Szűts Iván lett.
A színészek jelentősége október 27-én nőtt meg. Nagy Attilának Mészáros László színházi szervező titkár, Simon Géza és Szűts Iván színészek segédkeztek a még mindig lincselni akaró tömeg megnyugtatásában. Új megyei munkástanácsot szerveztek, amely átvette a hatalmat. A színészek részvétele miatt a kommunisták később színészkormánynak, színészkabinetnek gúnyolták a Nagy Attila-vezette munkástanácsot.

tovább



 
<-vissza | lap tetejére ->