Dobrossy István
A "színházat építő részvényes társaság"-tól
a "városi színház" megalakulásáig (1847 - 1914)

A Boldogasszony utcán állt színházépület (a mai Déryné utcában, azon telken, ahol ma a Színháztörténeti és Színészmúzeum található) leégése után (1843. július 19-ei miskolci tűzvész) közel három évre volt szükség, amíg megteremtődtek az anyagi és szakmai feltételei egy új színház felépítésének. A biztosító társaság kárpótlást fizetett, az önkéntes adományok összege sem volt jelentéktelen. A városban megfordult színi társulatok jövedelmük, bevételük egy részével hasonlóan támogatták az újjáépítést. A vármegye új telket adományozott (de ez valójában két szomszédos telek cseréje volt, amely nagyobb színház felépítésének a lehetőségét biztosította). Anyagilag a legnagyobb segítséget az a részvénykibocsátás jelentette, amelynek kezdeményezője Szemere Bertalan volt, a Miskolci Kaszinó akkori elnöke. A "színházépítő részvényes társaság" 1847. március 27-én tartotta alakuló ülését, s a közgyűlés 350 db, egyenként 100 ezüstforint értékű részvényt bocsátott ki. Ez jelentette a garanciát arra, hogy a 30 000 forintra tervezett építkezés hiánytalanul megvalósul. (A részvényeket a társaság évi 5%-os kamattal kívánta visszafizetni úgy, hogy a visszafizetés sorrendjét "sorhúzással" és évente döntötték el. A részvénytársaság tehát addig működhetett, amíg az utolsó részvény összegét vissza nem fizették, ekkortól a színház "automatikusan" a város tulajdonába kellett, hogy kerüljön.)

A száz ezüstforintos részvény átruházható, ajándékozható
és örökölhető (is) volt, 1847 - 1866

Az építést támogató részvénytársaság megalakulását követően alig két hónappal már készen voltak az új színház tervei, s 1847. április közepe előtt az építkezés is elkezdődött. A levéltárból előkerült dokumentumon kettős felirat tanúskodik arról, hogy a színház épületét "tervezte: Cassanó József építész Budapest, 1847. május 13., valamint a "Miskolczi nemzeti színház alap rajzának másolata", amely alapján a Kaszinó, ill. az épület felújítása az 1880-as években megtörtént. Ez azért fontos, mert ugyan három tervezés is vállalkozott a feladatra, az időközben megjelent szakirodalmi feldolgozásokból az derül ki, hogy a megye Hild Józsefet kérte meg a munkára, Szemere Bertalan pedig Cassanó Józsefet. A harmadik pályázó Miks Ferenc volt. Hild József plagizálással, koncepciójának "ellopásával" vádolta Cassanót, amelyet megerősített az a tény is, hogy utóbbi tervező - bár 1847-ben Miskolcra költözött - nem követte nyomon a kivitelezés eseményeit, s az építkezést befejezetlenül úgy hagyta itt, hogy a terveket is magával vitte, amelyek időközben eltűntek. Ez a most előkerült, terv nem az eredeti, amelyet bizonyít, hogy 1847-ben még nem használhatták a Budapest írást, de az eredetiről készült a másolat, amelyet az is bizonyít, hogy a színpad kiképzése másképpen valósult meg, mint ahogy az a terven látható.

Ami az építész-tervező Cassanó József "menekülését" illeti, az építési időhatárok ezt nem látszanak igazolni. A kiviteli terv 1847. május 13-án készült el, a pallérként leszerződött Váczi István már ezt megelőzően dolgozott, s a kőműves munkáját a megye 41 rab állandó dolgoztatásával segítette. (Ezek a munkálatok feltehetően az ugyancsak leégett katonai tiszti szállás romeltakarítási munkálatai, a "tereprendezési" feladatok ellátása lehetett.) Tény, hogy az új színház alapkő letételére 1847. szeptember 3-án került sor, ahol megjelent István főherceg is, s Szathmáry Király József főispáni helytartó helyett a kaszinó elnöke, Szemere Bertalan mondott köszöntőt és köszönő szavakat. István főherceg kíséretében volt Vay Miklós és Horváth Lajos. Előbbi a megye egykori főispánja, utóbbi pedig akkori országgyűlési képviselője volt.

1847 szeptembere és 1849 júniusa között a munka akadozva folyt, amelyről Keresztesy Sándor színháztörténeti munkájában azt olvassuk, hogy "a kiütött forradalom a színház további fejleményeit is megakasztotta, az építés félbemaradt, ideiglenes tetőt alkalmaztak a falakra, hogy az idő viszontagságaitól ne rongálódjon." Miskolc város monográfusa, Szendrei János sem mond dicsérő szavakat Váczi István építői munkásságáról, de ez azért lehet, mert szóról szóra ugyanazt írja 1911-ben, amit Keresztesy Sándor leírt 1903-ban. Közelebb esik a valósághoz, hogy a mester 1849 júniusában meghalt, s ez a tény ezt megelőzően, de halálát követően is korlátozta a munkálatokat, főleg ha arra rabok voltak kivezényelve.

A Cassanó József tervezte teljes bekerülési költséget 1849 végén a színházépítés felemésztette, jóllehet még csak a földszinti boltok készültek el. (Az építkezésnek fontos eleme volt, hogy a színház mindkét utcai részének földszintjén boltok kapjanak helyet, amelyek bérleti díjai a működés költségeit kellett volna, hogy csökkentsék.) A színházépítő társulat így a hitelt biztosító Miskolczi Takarékpénztárnál eladósodott, a kibocsátott részvények után a részvényesek pedig jelentős elmaradásban voltak, ezért az építkezés tovább folytatása veszélybe került.

A szabadságharc bukása után a "színházépítő részvényes társaság" elnöke 1849-1850 eleje közötti Ragályi Károly, majd 1850-1852 között Soltész Nagy János szolgabíró lett. Az építkezés tovább folytatódott, s részben a kimunkálása is elkezdődött. Mivel a kölcsönök fedezésére más lehetőség nem kínálkozott, az 1852 - 1854 közötti elnök, Lossonczi Farkas Károly igyekezett előkészíteni, hogy a terheket, egyben az épület tulajdonjogát a város vegye át. Ez ugyan nem jött létre, de a társaság új igazgatója Kun Lajos elérte, hogy a megye hozzájárulásával 1857-ben újabb "színházi kölcsön részvétlap"-okat bocsáthassanak ki. (Ez 3 000 drb., darabonként 5 ezüst forint értékű, tehát 15 000 forint értékű kamatozatlan, vagyis kamatmentes, s tíz év alatt visszafizetendő kölcsönt jelentett.)

Sorszámozott kamatmentes színházi részvényjegy 1856-ból

Az 1857-es részvénykibocsátási engedélyben - minden bizonnyal - szerepet kapott az, hogy a császár, Ferenc József magyarországi körútjába egy miskolci látogatás is szerepelt, s erre az alkalomra a megye a színházat készen szerette volna láttatni. Kun Lajos elnöklete (1854 - 1856) után Szathmáry Király Pál következett az elnöki székben (1857 - 1860), s az ő feladata volt a királylátogatásra az intézmény felkészítése. Nemcsak az épület külső, hanem a belső is látványos volt (elkészült a fűtés, világítás, színpad és színpadi háttér, öltözőszobák). 1857. szeptember 3-ára az új színház készen állt a megnyitásra.

A megnyitó a császár távollétében történt egy haláleset miatt, de a színház Latabár Endre színtársulatával és igazgatása alatt megkezdhette működését. (A megnyitást megtisztelték a Pesti Nemzeti Színház tagjai. Jókai Mór írt megnyitó, vagy avató beszédet, amelyet felesége, Laborfalvi Róza mondott el. Az első előadás a színháztörténész szerint Brankovics György volt, míg Szendrei János Egressy Gáborra hivatkozva a következő naplórészletet idézi: "hanem a miskolczi nemzeti színházat valósággal felavatni csak nekünk vala szerencsénk, szeptember 3-án, Vörösmarty Marót bán -jával". (.)

A színház épületének megnyitásával az építő részvénytársaság teljesítette legfontosabb célkitűzését. A feldolgozásokban, tanulmányokban, vagy éppen a várostörténeti összegzésekben ekkortól inkább a szerződtetett színtársulatok, az előadások kapnak helyet és hangsúlyt, holott a bizottság továbbra is létezett és dolgozott, mint a színház telekkönyvileg is bejegyzett tulajdonosa. Feladata a színház üzemeltetése, a részvények kamatainak visszafizetése, az épületben működő boltok és üzletek eredményes bérbeadása, jövedelmezőségének biztosítása, legfőképpen pedig a színidirektorokkal való éves szerződéskötés, ezáltal a városlakók kultúrált szórakozásának biztosítása volt. A részvénytársaság választmányának igazgatósága, ill. az igazgatóság tagjai a városi szellemi elitből kerültek ki, olyanok voltak, akik a megyei közgyűlés, vagy a városi képviselőtestület tagjai, vagy valamelyik megyei, ill. városi bizottság tagjai voltak. Így érthető, ha a részvényesek fogytával sürgetőbbé vált a színház városi kezelésbe adása, gyakran szerkesztettek közgyűlési felterjesztéseket, beadványokat is. (Ez 1909-től a város önálló törvényhatósági jogának elnyerésétől rendszeressé vált, s tartott 1914-ig, amikor a város valóságos tulajdonosává vált a színháznak.)

1909 augusztusában a következő beadvány tekintette át a részvénytársaság történetét. "A miskolczi Nemzeti Színház nevet viselő és a színház céljaira szolgáló, a Széchenyi utca 27. sz. alatt lévő épület összes üzlethelyiségeivel és egyéb, a színházhoz tartozó felszereléseivel ez idő szerint a miskolci nemzeti színház részvénytársaság tulajdonát képezi, annak kezelése és vezetése alatt áll." 1857-ben Borsod megye jóváhagyásával, a Helytartótanács engedélyével (Miskolc ekkor még a diósgyőri koronauradalomhoz tartozó mezőváros volt) úgy épült a színház, hogy az élvezte a városlakók, a megyebeliek, de az ország más helyein lakó polgárok támogatását, áldozatkészségét. Az 1847-ben kibocsátott 350 db, jelenleg 105 frt. értékű részvény jegyzése, illetve kifizetése biztosította a miskolci nemzeti színház felépítését. Az 1847-ben alakult részvénytársaság már akkor tudatában volt annak, hogy "a nemzeti színház, mint kulturális intézmény céljára szolgáló épület kezelése és magának a színügynek vezetése Miskolcz városát, mint erkölcsi testületet illeti, mert az alapítók által alkotott alapszabályokban kifejezetten ki volt mondva, hogy a színház épület, tehát magának a miskolczi nemzeti színháznak, mint kulturális intézménynek tulajdona Miskolcz városát illeti és a részvénytársaság köteles a város kívánságára a miskolczi nemzeti színházat ingyen a város tulajdonába bocsájtani."

A részvénytársaság - mintegy az átadást előkészítendő -, 1904-ben módosította alapszabályának egy részét, s a módosításban kimondta, hogy "ha a város minden e házon fekvő terheket átvenné és a részvényeseket kielégíteni hajlandó lenne, a színház mindennemű hozzátartozókkal együtt ingyen bocsáttatik át Miskolcz város tulajdonába oly kikötéssel azonban, hogy annak jövedelmei kizárólag csak az épület fenntartására és a helybeli magyar nemzeti színház javára fordíttassanak és más egyéb célra semmi esetben sem fordíthatók: a miskolczi Nemzeti Kaszinó pedig - mint ez a társulat alakulásakor már kiköttetett - mindaddig, míg fennáll, a közép emeletbeli ingyen szállásról biztosíttatik."

A színház utcai frontjain egykor üzletek és elárusítóhelyek működtek -
hirdetés 1882-ből

1857 - 1904 között milyen beruházásokat végzett, s azt miből fedezte a részvénytársaság? Úgy tűnik, hogy az átadástól másfél évtizedig - még ha a hiányosságokat Egressy Gábor fel is sorolta - sem külső, sem érdemi belső átalakítási, felújítási munkák nem voltak. A jegyzőkönyvekből kitűnik, hogy bár magas volt a vízállás, de az 1878. évi árvíz az épületben komolyabb károkat nem okozott. Az igazgatói tisztet (mint a színházi választmány elnöke) ekkor Kontz József töltötte be, jegyzőként pedig Bethlenfalvy István szorgoskodott. Ugyanebben az évben az épület földszinti utcai frontjain túl egy nagyobb és két kisebb üzlet működött, változó évi bevételt eredményezve. A főutcai részen állt Schweitzer Sámuel cukrászdája - ő volt a város második cukrásza - aki évi bérleti díját eredményesen alkudta le 140 forintról 100 forintra."

1882-ben várostörténeti jelentőségű esemény volt a gázgyári alapkőletétel, majd még ugyanebben az évben a gázszolgáltatás megindítása. A légszesszel történő világítás a város utcáin és középületeiben még ebben az évben megjelent. A részvény társulat vezérigazgatója Csáthy Szabó István (1835 - 1903) volt, aki irányításával 1882 őszén megszületett a döntés a gázvilágítás színházi bevezetéséről. A színháztörténész Keresztesy Sándor írja, hogy amikor 1857-ben a színház megnyílt, mindenki tudomásul vette, hogy a gyenge fényt olaj-lámpák biztosítják. Ezt követően valami más anyagot (orosz naftának nevezték) használtak, de a közönség állandóan panaszkodott a sötétség, s a lámpákból csepegő olaj miatt. (Érdekes elképzelni a földszinti páholyokban ülő díszvendégeket füstölgő olajlámpák homályában.) Később valamilyen gázzal, azt követően pedig petróleum-lámpával világítottak. Ezekhez képest a légszesz-világítás nappali fénnyel árasztotta el a színpadot és a nézőteret. Az előny természetesen tehertételt is jelentett, hiszen új tűzrendészeti szabályokat kellett kialakítani, s - ami nehezebb volt - elfogadtatni a nézőközönséggel. Az előírások között olvashatjuk: a színház min den kijáró ajtója az előadás megkezdése előtt fél órával kinyitandó; minden be- és kijárati ajtó az előadás kezdete előtt fél órával megvilágítandó; a karzaton minden ajtót el kell látni a "kijárat" felirattal, továbbá: "mindenütt ahol még petróleum lámpa ég deszka felett, a lámpa alá fém edényben hamutartó helyezendő, s ahol az a járást gátolná a falba vágott fülkébe helyezendő el, s hogy el ne lophassák, lánczczal oda lánczolandó. A színpadon pedig 4 hordó hamu helyezendő el."

1882. augusztus 20-ai ülésen bejelentették az 1 200 forintba kerülő munkák elvégzését és határozatot hoztak, hogy négy tűzoltót alkalmazzanak, akik rendszeres fizetést kapnak, valamint a díszítő személyzetet is tanítsák be tűzoltásra. Ezen az ülésen született meg Soltész Nagy Kálmán javaslatára - aki nemcsak polgármester, hanem az önkéntes Tűzoltó-egylet parancsnoka is volt -, az őrtorony felállításának gondolata a színház tetejére, ahonnan áttekinthetővé válna az egész belváros, s így a tűzoltók számára pótolhatatlan segítséget jelentene. Ez a torony a következő év augusztusára készült el (tehát 1883-tól van tűzoltótorony a színházban).

Ezen az ülésen döntöttek arról is, hogy mivel a villanyvilágítás még nem kivitelezhető, az épületet gázvilágítással látnák el. A társulat jelenlévő tagjai úgy határoztak, hogy "légszesz" csöveket vezettetnek be a színházépület boltjaiba, a nézőtérre, a zenekar helyiségébe és a casinóba. Utóbbiba csak akkor, ha ennek költségeit a casino vállalja.

A villanyvilágítás esetleges bevezetéséről azonban szakértői véleményt kértek. Puskás Ferenc az Edison-féle villanyvilágítási-rendszer budapesti közvetítője beszámolt az előnyökről. Solymosi Elek városban élő színész a "Borsod" június 14-én megjelenő számában szintén a villanyvilágítás korszerűségét, és előnyeit taglalta: 40%-kal kevesebb pénzbe kerül, mint a gázvilágítás, állandóan egyenletes fényt ad, tűzveszélyessége gyakorlatilag nincs, regulátor alkalmazásával változtatható fényhatást lehet létrehozni, így a díszleteket sem kellene újra festeni, és legvégül ugyanazzal az energiával, amely a gépeket hajtja, be lehetne fűteni az épületet is. A cikkben Solymosi a villanyvilágítás mellett foglalt állást, bár a város a gázszolgáltatóval 70 évre kötött szerződést, amelynek megszegése 2000 forint kifizetését vonná maga után, ami - vélekedik - nem akkora összeg, hogy ne lehetne felbontani a szerződést.

A két héttel később megjelent " Borsod"-ban ismét találunk írást, amely a világítás problémáját boncolgatja, de most az ellenzők nyilatkoznak: "...a villanyvilágítás mainapság, még koránt sincs oda fejlesztve, hogy azt egy városnak kísérlet képpen közvilágítási célra lehessen felhasználni... miután nekünk nincs pénzünk az experimentatiókra, maradjunk mi meg egyenlőre szépen, a jónak bizonyult, világszerte elfogadott gázvilágítás mellett..." Az október elsejei ülés is foglalkozott a "légszesz" világítással. Az igazgató jelentése szerint a bevezetés folyamatban van, de problémák merültek fel, pl. hogy a színpadra nem alkalmazható tűzveszélyessége miatt. Ezeket megvizsgálták, és alaptalanoknak találták. Mivel a "légszesz" gyár kedvező fizetési feltételeket kínált, így bevezetését az egész színházépületre nézve elfogadta a választmány.

Ennek a döntésnek a meghozatala már időszerű volt, hiszen a világítás mindig fontos kelléke volt a színielőadásnak, nem is szólva a közönség biztonságáról és kényelméről.

A "színjátszás hőskorában" a múlt század elején faggyúgyertya világítás volt a kezdetleges színpadokon, amikkel sok gondjuk volt a színészeknek. Így ír erről egy visszaemlékező: "Ezekkel a faggyúgyertyakkal különben is rengeteg baj volt. Amelyiknek már sok volt az üszke, egyszerűen felmondta a szolgálatot, és elkezdett pislogni, sercegni. Ilyenkor még a nyílt jelenés alatt is kijött a színpadra valamelyik szolga és a "kopogtató"-val rendbe hozta a renitenskedő gyertyát. De amikor jól égtek is ezek a sárgásfehér világító rudak, akkor sem árasztottak valamilyen nagy világosságot maguk körül. No de legalább nem látta meg a jó publikum, hogy festett kócból van a színészek bajusza, szakálla, no meg hogy egyiknek-másiknak vedlett a köntöse, rongyos a csizmája."

A XIX. század utolsó évtizede - Soltész Nagy Albert igazgatósága és Benczúr Miklós titkársága által jelzetten, s már túl az 1884-ben bevezetett gázvilágításon -, általánosabb kérdéseket, a korszerűsítést, az átépítés problémáit kezdte feszegetni, erősíteni.

1896 nemcsak a város külső látványának megváltozását, új épületek avatását kívánta meg, hanem - pénzbeli tehetségéhez mérten - mindenki szeretett volna emléket állítani az ezer éves évforduló tiszteletére. A színháznak "csak" belső korszerűsítésekre futotta. "Első sorban felemlítendő a légfűtés berendezése, a mi ugyan elég primitív rendszeren alapult, de mégis czélszerűbb, mint az az előbbi kályha fűtés. A színház belső berendezései közül említendő, hogy a páholyok új függönyöket kaptak, több új díszlet készült, a székek pedig új bőrhuzattal lettek be- vonva." 1900-ban aztán a földszint bőrfoteleit kicserélték tonet-székekre, s a korábbi állóhelyekre is székek kerültek.

A második színház megnyitását követő négy és fél évtized elteltével 1902-ben került sor az igazi nagy, s a XX. század első felújítására. A Miskolczi Napló 1902 nyarán a "Színházi építkezések"-ről írja, hogy azok Kerekes Károly irányításával serényen folynak. A színház nyugati oldalán három nagy ablakot vágnak, s ezzel a színpad korábbi mesterséges világítását természetes fénnyel " váltják" ki. Új öltözőket alakítanak ki a keleti oldalon, s ezeket már elektromos világítással látják el. A színpad hátsó, középfalán volt egy kapu (ez bejárati és díszletmozgatási célokat is szolgált) ezt most befalazták. (Magyarázata a "kóros" léghuzat elkerülése volt.) Az épület baloldalán a női, a jobb oldalon a férfi öltözőket helyezték el, s ezekből lehet megközelíteni a színpadot. A színpad jobb oldalán alakították ki az igazgató szobáját (eddig ugyanis nem volt igazgatói szoba az épületben). A színpad előtt a zenekarnak mélyített árkot csináltak, mert egy sor ülőhelyet szükséges feláldozni, de fontosabb a művészeti, a célszerűségi és szépészeti érdek, mint a részvénytársaság gazdasági megfontolása. Az 1902-es átépítésnél a színház rt. vezérigazgatója Tarnay Gyula alispán volt (1855 - 1929), az igazgatóság tagjai pedig Horváth Lajos, Rácz György, Lichteinstein László - valamennyien kiemelkedő szellemi-politikai képviselői Miskolc társadalmának - a titkári teendőket Szombathy László látta el, míg a gazdasági vezető vagy pénztárnok Fuhrman Gyula volt. Az átalakításokat Stimm Lajos tervezte meg, s a tervek szerint a munkálatok 1902 kora őszére befejeződtek.

Miskolczi napló 1903. május 6.

Színház történeti érdekesség , hogy az új színházat Szalkai Lajos színidirektor húsvét vasárnapján kívánta megnyitni (ő volt az 1902/1903-as színi idény vezetője), s a prológot Herczeg Ferenc írta, Márkus Emília mondta el. A megnyitó díszvendége Blaha Lujza volt. (Splinyiné Blaha Lujza háromszor lépett színre a Tündérlak Magyarhonban című darabban).

Az 1902-es év nemcsak a színház-rekonstrukció miatt volt fontos, hanem azért is, mert Ungvár, Eger, Losonc és Miskolc részvételével önálló színikerületet hoztak létre. Tarnay Gyula alispán, az rt. vezérigazgatója évi összefoglalójában a rekonstrukcióról elmondta, hogy "ma már a színház teljesen átalakítva a czélszerűség és kényelem tekintetéből az ország bármely színházával kiállja a versenyt. . Az öltözők czélszerűen lettek építve. Földszinten vannak az elsőrendű női és férfi tagok öltözői. Az emeleten vannak a női és férfi karszemélyzet öltöző termei. Ugyancsak az emeleten van egy hatalmas, világos, tágas próbaterem. Eddig minden próbát a színpadon tartottak, most van táncz próba-terem, olvasó próba-terem is. Valamennyi helyiség villamos világítással van felszerelve. Az ügyelő helyén 10 villamos csengő van alkalmazva. Ezek az öltözőkbe, a zenekarba és (az) előcsarnokba vezetnek. A zenekart mélyítették, a karmester részére díszes emelvényt készítettek. ... A színpadi díszlettár is gyarapodott egy modern városfüggönnyel. . Az igazgatóság elhatározta, hogy ezentúl előadás közben a színpadra senkinek sem szabad feljárni."

Az 1902-ben megalakult színi kerület nem saját elhatározás eredménye volt, hanem "központi akarat" érvényesülése, amely mindössze 12 évet élt. 1914 májusában tartalmas írás adta közre a napi sajtóban, hogy "a képviselőházban most lefolyt kultuszvita (is) kiváltott egy-két beszédet a színészetről. ... Pekár Gyula beszéde bizonyos vonatkozásban a miskolczi színikerület viszonyainak is jellemrajzát adja. Mert hiszen a kerület beosztások ma már egyformán követelik a reorganizálást, Miskolcon is, máshol is, ahol az ósdi kerület rendszer nyügét viselik a szabad rendelkezésüktől megfosztott címmel osztályozott városok. Miskolcot például a kerületi beosztás kitalálásának idejében besorozták és a kerület központjának. A miskolci színtársulat pedig egész kis vándorutat tett évről évre az ország felső részében. Miskolcról mentek Losoncra, innen Egerbe és Ungvárra. A négy város együtt maradása azután megbomlott, amikor Miskolc is, de a többi városok is nagyobb igényekkel léptek fel. Így aztán az egyik igazgató kiejtette a kerületből Losoncot. . Aztán kiesett Ungvár is és a színtársulatok tovább virultak egészségesen. A kihagyott városok sem jártak rosszul. Lehet, hogy nem kapnak olyan társulatot, mint a miskolczi, de viszont a maguk szezonját akkor tartják, amikor akarják. Most a miskolczi színikerületnek két városa van: Miskolcz és Eger. A szezonok beosztása tekintetében teljes a békesség a két város között. Miskolcz téli állomás és néhány hétig nyári, Egeré a többi idő. Ezen a beosztáson is kezd azonban már mutatkozni annak tarthatatlansága.

Egerben hangok vannak téli színészetért, Miskolczon már régen a közszükséglet, kultúrvágy sürgeti az állandó színészetet. Ezzel a két homlokegyenest ellenkező áramlattal pedig a mostani kerületi beosztás sorsa meg van pecsételve. . Nyári állomásra minden vidéki színtársulatnak okvetlen szüksége van, ha az úgynevezett nem tudja fenntartani a színészetét egész évben. Már most tehát az a kérdés, hogy Miskolczon meg tud - e élni a társulat egész évben, vagyis a nyári hónapokban tud - e Miskolcz annyi színházba járó közönséget adni, hogy az igazgató üzleti számításaiból Egert kihagyhatja. . A kultuszminisztérium illetékes osztályában bizonyosan rengeteg a panasz a mai kerületi beosztások miatt. ... Egy nagyon okos terv született meg. Az tudniillik, hogy a nagyobb vidéki városokban megteremtik az állandó színészetet, úgy, hogy az erre képes városokban a társulat stabil legyen, ne vándorolgasson a nyári kenyérért. Az igazgatók kapnának a kultusztárca terhére bizonyos szubrenciót. Ellenben kötelesek szezont tartani szeptember elsejétől egyfolytában júniusig. A többi idő a pihenésé, illetve a jövő szezonra való előkészületéé. E terv szerint Miskolcon is állandó színészet volna a szeptembertől júniusig való beosztás szerint. ... Az igazgatók, a színészek, a városok egyformán lelkesednek a tervért, amelynek megvalósulását minden akadály legyőzésével a szükségszerűségig, a célszeruség sietteti. ... Vajjon a miskolczi állandó színészet megteremtésének ügye nem érdemelne - e meg annyi fáradozást, hogy e város szellemi életének irányítói igyekezzenek a kérdés mielőbbi megoldására?"

* * *

Az 1902. évi átalakítás, színház - rekonstrukció és az akkor felvetődő "területi rendszer" sür gette a színház részvénytársaságot, hogy az intézmény átadása a város részére mielőbb megtörténhessék. A részvénytársaság igazgatója Csáthy Szabó István 1903 elején meghalt, utódja Rácz György lett, s a részvényesek egyben a város vezetői voltak, tehát a döntések közös elhatározással születtek. (A részvényesek névsora: Horváth Lajos, Soltész Nagy Kálmán, Bizony Ákos, Radvány István, Vadnay Tibor, Bartányi Gyula, Bulyovszky Gusztáv, Kurbacska István, Lichteinstein László, Forster Rezső, Kovács József, Répászky Béla, Ixel Soma, Resovszky Emil, Weisz Náthán, Furmann Gyula és Edelmann Mór.) Így született meg az ún. "alispáni átirat a miskolci színházról". Tarnay Gyula alispán Szentpáli István polgármestert arról tájékoztatta, hogy 1888-ban az Országos Magyar Színészegyesület megkereste a várost, hogy a színházat, amely egy részvénytársaság magántulajdonát képezi, vegye városi kezelésbe. Miskolc ekkor határozatban fejtette ki álláspontját, mely szerint a város, mint a színházépület várományosa felajánlotta a részvénytársaságnak jótállását, hogy a működtetéshez az kölcsönt vehessen fel, a részvénytársaság viszont kötelezte magát, hogy a város jogait biztosítani, érdekeit képviselni fogja, s ezt alapszabály-módosításában is rögzíti. Ennek megfelelően az alispán kéri, hogy "tekintve azon körülményt, hogy 1888. évtől kezdve 1904. évig a színházra vonatkozóan nagyfontosságú változások léptek életbe, a színház nagy költséget igénylő átépítése és berendezése befejeztetett; a város tisztességes összegű subvenciót (évi 8.000 frt-ot) ád a színügynek, melynél magasabb összegű subvencióra az épület bérjövedelmének kellő kihasználása mellett valószínű szükség sem lesz; üdvösnek és célirányosnak tartanám, ha a polgármester úr a színház városi kezelésbe vételét is felvetné s e tárgyban az 1888. évi tárgyaláshoz hasonló módon tanácskozásokat kezdene meg."

Közben - a teljes egyetértés mellett - a városnak meg kellett oldani a színház épületében működő Nemzeti Kaszinó elhelyezésének, vagy helybentartásának ügyét, s persze mindennél fontosabb volt a megyétől való elszakadás és az önálló törvényhatóságért folytatott harc befejezése, annak törvénybe iktatása. Az átvétel ezért csúszott, bár az 1906-ban kiírt színházigazgatói pályázatot Palágyi Lajos nyerte el, s ezzel egy tartós, nyugalmas időszak következett a miskolci színészet történetében. 1913 végén a város tanácsa arról tájékoztatta a színházigazgatót, hogy 1914-től a színház a város tulajdonát képezi, s megelégedése jeléül "nevezettnek a pályázaton való részvételét óhajtja". (Palágyi Lajos élt is a pályázattal, így 1907-től 1920-ig az egyik leghuzamosabb időt Miskolcon töltő igazgatója volt a színháznak.) Palágyi Lajos nemcsak a színház városi kézbe kerülésének volt aktív résztvevője, hanem erőteljes propagálója is az "állandó miskolci színészet" megteremtésének.

1888 - 1913 között megtörtént tehát a színház részvénytársaság működtetéséből a színház városi "üzemeltetésbe" vétele. A részvénytársaság utolsó közgyűlését 1913 áprilisában tartotta. "Megtörtént - adta hírül a Miskolczi Napló. - A miskolczi öreg színház gazdát cserélt. A részvénytársaság, amely hosszú évtizedeken át sáfárkodott hűségesen és becsületesen, elérkezettnek látta az időt, hogy oda adja a színházat a városnak". Az átadó bizottság, egyben a részvénytársaság utolsó vezérkara Rácz György dr. elnök, Bulyovszky Gusztáv h. elnök, Bizony Ákos, Bartányi Gyula, Lichteinstein László, Kun Bertalan tagok és Szombathy László titkár voltak. Az átvevő képviselője Nagy Ferenc polgármester és Kovács József dr., városi ügyész, akinek ki kellett dolgoznia .működés szabályait.

Miskolc város tanácsa az új dokumentumot "A miskolczi nemzeti színház színügyi bizottságának szervezeti szabályrendelete" címen fogadta el. A színügyi bizottságnak a városnál 20 tagja lett, közülük öten hivatali statusukból következően. A további 15-ből 10 fő a közgyűlés tagja volt, öt pedig olyan i "meghívott", akiknek a város kulturális életében végzett eredményes és hatékony munkája megkérdőjelezhetetlen volt.

Amikor a város átvette kezelésbe a színházat , Magyarországon 22 színház működött törvényhatósági jogú városokban. A színházak építési költése és befogadó képessége volt a rangsorolás két fő szempontja. Miskolc a nézőhely kapcsán a 15. helyen állt. (Az aradi színházban 1 734 fő, Operában 1175 fő, a budapesti Nemzeti Színházban 1017 fő, a debreceni színházban 1055 fő, Miskolcon pedig 920 fő volt a nézőhelyek száma. A kassai színház 872 főt tudott fogadni.) Az építés költségét tekintve kiemelkedett a Magyar Kir. Operaház 9 451 557 koronás összegével, a budapesti Vígszínház 2 094 403 koronába, a budapesti Nemzeti Színház 2 016 625 koronába, a kassai színház 1 014 000 koronába került. Miskolc 400 000 koronával a 17. helyen állt. (A miénknél "olcsóbba" csak a soproni, az újvidéki, a szatmárnémeti, a szabadkai és a budapesti várszínház került.) 1902-ben Miskolc színikerületi központ lett, s a rendezett tanácsú városok közül e kerületbe tartozott a losonci, az ungvári és az egri színház. A losonci színház építése 50 000 koronába került, befogadó képessége 690 fő volt. Az egri színház építési költsége 110 000 korona volt, a színház befogadó képessége pedig 692 fő.

A miskolci, színház XIX. századi történetét általában két korszakra szoktuk "választani", s ez két épülethez kötődik. Az "intézmény-történet" és a "szakma- történet", vagy maga a színészkedés ennél árnyaltabb. A háttérben és a hétköznapokban mindig megjelenik a "működtető", s a működés költsége. Az 1847 - 1914 közötti időszak a működtető részvénytársaságról szólt, a fenti írás is ezt szerette volna bemutatni. 1914-től új "időszámítás" kezdődött a városi tulajdonba vétellel, s ez tart napjainkban is.

 

IRODALOM

Keresztesy Sándor: Miskolcz színészetének története 1753-tól 1904-ig. Miskolcz, 1903.
Keresztesy Sándor: Emlékalbum a Miskolczon 1823-ban megnyílt első magyarországi kőszínház 100 éves jubileumára. Miskolcz, 1923.
Katona Ferenc (szerk.): Miskolci Nemzeti Színház 1823-1973. Budapest, 1973.
Papp Klára: A társas élet - közélet Miskolcon (A katolikus : I előretöréstől a nemzeti-polgári meghatározottság felé). (In.: Miskolc története 1702-1847-ig. Szerk.: Faragó Tamás) Miskolc, 2002. II. k. 809-834. pp.
Szendrei János: Miskolc története és egyetemes helyirata. Miskolcz, 1911. V. köt. 145, 159, 160, 163 - 172, 181, 186, 228, 269 - 270, 275, 411, 414, 421, 422, 627 - 629. pp.
Takácsné Selmeci Rita: A miskolci színház szerepe a város polgárosodásában a múlt század végén (kézirat). Miskolc, 1999. 1-56. pp.

 

SAJTÓTÖRTÉNET

~: Újítások a színházban. Miskolczi Napló, 1902. június 12.
~: Színházi építkezések. Miskolczi Napló, 1902. július 31.
~: Színházunk jövője. Miskolczi Napló, 1903. január 15.
~: Blaháné és az Új Színház. Miskolczi Napló, 1903. március 5.
~: A miskolczi színikerület. Miskolczi Napló, 1903. márc. 20.
~: Balla Kálmán - a miskolci színikerület igazgatója. Miskolczi Napló, 1904. március 29.
~: Színházunk tűzbiztonsága. Miskolczi Napló, 1904. jan. 26.
~: A színtársulat konzorciummá alakult. Németh József lemondott a direkcióról. Miskolczi Napló, 1904. márc. 18.
~: A színház részvénytársaság közgyűlése. Miskolczi Napló, 1904. május 3.
~: Alispáni átirat a miskolczi színházról. Miskolczi Napló, 1904. október 25.
~: Színházunk sorsa I - II.. (A miskolczi színikerület históriája.) Miskolczi Napló, 1905. november 16.,november 17.
~: Városi Színház. Miskolczi Napló, 1909. augusztus 1.
~: A színház rt. közgyűlése. (Az elmúlt színházi szezon bírálata.) Miskolczi Napló, 1909. május 11.
~: Az új színházi idény. Palágyi Lajos elődleges színházi jelentése. Miskolczi Napló, 1909. szeptember 22.
~: A színház átvétele. Miskolczi Napló, 1912. augusztus 22.
~: Színházak (a statisztika tükrében). Miskolczi Napló, 1912. október 20.
~: A színház rt. utolsó közgyűlése. Az új színházi szabály - rendelet. Miskolczi Napló. 1913. április 22.
Palágyi Lajos; Vidéki színházainkról. Miskolczi Napló, 1913. február 19.
~: Miskolc - Eger nélkül. Állandó színészet Miskolczon. Miskolczi Napló, 1914. május 10.
~: A miskolczi színészet állandósítása. (Palágyi Lajos levele a Miskolczi Naplóhoz. Az országos színészet felügyelő felhívása.) Miskolczi Napló, 1914. május 16.
~: Az új színésze ti felügyelő a vidéki színészet jövőjéről. Miskolczi Napló. 1914. január 20.

 

FORRÁSOK

B-A-Z. m Lt. IV. 1906. 1795/1944.
B-A-Z. m Lt. VIII. 701. 3 - 10.

A tanulmány forrása:

Miskolc írásban és képekben, 9. kötet,
szerk.: Dobrossy István, Miskolc, 2002, 127 - 144. oldal